Lenin csúcs - 7134 m Pamír-hegység

Sep. 4, 2017

Reggel csodálatos napsütésre ébredtünk, végre egyetlen felhő sem látszódott az égen :-) Felcsillant a remény szikrája, a túracipőm ma már biztosan száraz lesz! 

A tegnap délutáni séta a magashegyi bakancsban igencsak megviselt, még belegondolni is szörnyű volt, hogy hamarosan éjjel-nappal ebben a bakancsban fogok lenni ...

Gyorsan kiraktam túracipellőmet a sátor elé, hogy minél több napfény érje és mire végeztünk a reggelivel, száraznak lehetett nyilvánítani. Összeszedtük az aznapra való "alapbivakfelszerelést", ami esőkabátból, esőnadrágból, egy polárpulcsiból, fejlámpából, izolációs fóliából, némi harapnivalóból és folyadékból állt, majd az étkezősátor előtt még elfogyasztottunk egy-egy bögre teát sütkérezve a napon, míg Szása is összeszedelőzködött. 

1/2 10 volt, mire végre elindultunk az első "igazi" akklimatizációs túrára :-) az 1-es tábor irányába. Az ösvény egy hatalmas kövekkel teleszórt sztyeppén vezetett át, ahol a fű között megannyi csodálatos virág illatozott. Késztetést éreztem arra, hogy hasra vágjam magam és közeli fotót készítsek egyik kedvencemről, az enciánról a Lenin-csúccsal a háttérben. Így az encián-heggyel sorozatom bővült egy újabb darabbal. Ez a picinyke virág eddig bármerre jártam, mindenhol fellelhető volt: az Alpok hegyei között láttam először, miközben életem első 3000 méter feletti csúcsára, a Grossvenedigerre készültem, találkoztam vele a Kaukázusban, az Elbruszra készülve és tavaly a Himalájában is, a Mera Peak akklimatizációs köreinél ... és most itt, a Pamírban ... Ugye milyen hihetetlen??? 

Az első pihenőnél néhány férfiból álló csapat készülődött a továbbhaladásra, amikor ismerős arc köszönt Ránk ... a döbbenettől földbegyökerezett a lábam és hirtelen nem tudtam megszólalni sem.

Az a spanyol orvos köszönt Ránk, akivel tavaly Nepálban a Mera Peak-en másztunk együtt és az Island Peak alaptáborában is összefutottunk. Ő volt az, aki a szálláson egy villával bökdöste fagyott lábujjamat, hogy érzek-e vele bármit is ... nem éreztem és ez akkor erősen megviselt. Érzéketlen lábujjal sem a gyaloglás, sem a mászás a köveken, sziklákon nem volt túl biztonságos és ez bizony sokat nyomott a latba, amikor félbe kellett szakítanom az Island Peak mászását.

Rövid pihenő után, mi is nekiveselkedtünk az előttünk álló, innen már meredeken emelkedő, köves, morzsalékos ösvénynek, ami az előző napok esős időjárása miatt csúszóssá, sárossá változott. Mi a rövidebb, de meredeken emelkedő szakaszt választottuk - miért is nem  a könyebbet? :-) - ahol cikk-cakkban haladtunk szép, lassú tempóban felfelé, szót fogadva Szása SLOWLY! felkiáltásainak... kb egy óra múlva felértünk a 4200 méter magas hágó legmagasabb pontjára, ahonnan elégedetten tekintettünk körbe. Elénk tárult a hágón túli világ, ami a Lenin csúcsához vezető gleccserfolyam alsó, olvadozó, hasadékokkal teletűzdelt része volt ... nem győztem betelni a látvánnyal ... 

Bámulatomból Szása szakított ki ... irány visszafelé, mert lunch-time jön. Iszonyatos tempót (a csúszós részeken én gyök2-vel) diktálva elindultunk visszafelé az Alaptáborba, hogy ebédre visszaérjünk...

Visszafelé ismét megálltunk néhány percre a sziklás rész végénél, ahol idefele jövet, mintha hagymaszárakat láttam volna ... Jól láttam :-) Itt a Pamírban is van HAGYMA!!! Muszáj volt néhány szálat feltépnem még akkor is, ha hegyi vezetőnk rosszalló pillantásokat lövellt Felém a természet eme megrongálása miatt ... hmmm igen, kifejezetten hagymaszaga volt a feltépett szálaknak és nekem már össze is csordult a nyál a számban, mert elképzeltem, hogy márpedig én ma vacsorára a magammal hozott kolbászt fogom enni a pamíri hagymával ... és innentől már én is kapkodtam a lábaimat, hogy minél előbb megvalósíthassam víziómat ... 

A nagy rohanás közben azért meg-megálltunk fotózni mormotákat, eddig sosem látott madarakat, növényeket. A sztyeppés részre érve a lányok lemaradtak egy picit, így Szása-val ketten baktattunk tovább. A csendet Szása törte meg, kérdezgetni kezdett, hogy mit sportolok. Lányos zavaromban először rávágtam, hogy semmit, mert hiányos angol tudásommal nem akartam "leégni". Szása nem hagyta annyiban :-) és visszakérdezett, hogy akkor miért vagyok itt? Muszáj volt összeszednem magam és nem túl őszinte mosollyal, de bevallottam, hogy kettlebel edzésekre járok, mellette pedig kerékpározok. Furcsa mód, orosz létére nem ismerte ezt a sportot, de miután mutattam egy-két mozdulatot belőle, azonnal tudta, hogy miről beszélek :-) Kérdezte, hogy miért szedtem fel a hagymát, mert nem értette. Ekkor próbáltam elmagyarázni, hogy ahonnan én jöttem, ott az emberek, sőt a szüleim is hasonló zöldséget termelnek és ebből élnek. Innen már nem volt rosszalló tekintet a természetrongálás miatt. 

Közben a lányok is utolértek minket és hangos nevetésünk suta angolos próbálkozásaim miatt belengte a sztyeppét. Fáradtan, kipirult arccal értünk vissza sátrainkhoz.

Vacsoránál izgatottan néztük azokat a mászólkat, akik ma értek le a felsőbb táborokból. Arcukat megégette a nap, mozgásukon látszott a fáradtság. A táborvezető csendet kért, és néhány papírlapot húzott elő. Feszülten figyeltük, hogy mi történik ... ekkor egyenként, nevükön szólítva a mászókat gratulált a sikeres csúcsmászáshoz és egy oklevelet és medált adott át. Összeszorult szívvel, könnyekkel a szemünkben csodáltuk ezeket a hősöket. Megcsinálták! 

Vacsora után Szása odajött hozzánk és kérte, hogy holnapra rakjuk össze a felszerelésünket, mert elkezdődik a kaland ... elindulunk felfelé az 1-es táborba!

Visszaérve a sátorba remegő gyomorral dobáltam szét a nagyzsákból holmijaimat, mintha most másznék először ... igen ... most mászok először ilyen magasra :-) próbáltam összeszedni azokat a felszereléseket, amikre vélhetően szükségem lesz az elkövetkező 5-6 napban. Mire bepakoltam mindent a 70 literes zsákba, megnyugodtam. Kiterítettem hálózsákomat, belebújtam és pillanatok alatt álomba szenderültem ...

Sep. 3, 2017

Már jó ideje jelzett az ébresztő a telefonomon, mire kibányásztam a hálózsák mélyéről. Reggel 7 óra volt. Még egy kis lustálkodás, majd cicafürdés a magammal hozott és a hálózsákban melegen tartott nedves törlőkendőkkel ...  8 óra tájban hangos kolompolásra lettünk figyelmesek, ami a konyhasátor előtti jurta mellől hallatszott. A szakács jelezte a táborlakóknak, hogy elkészült a terülj-terülj asztalka, lehet menni reggelizni. 

Kikerekedett a szemünk, amikor megláttuk a büféasztalon a kínálatot ... bármelyik szállodának dícséretére vált volna az, amit nekünk feltáltaltak :-)

Reggeli után Szása átnézte a technikai felszerelésünket és úgy tűnt, elégedett volt a cuccainkkal. Majd a kisebb hátizsákba beleraktuk az "alap bivakfelszerelésünket" és a közeli dombok felé indultunk. A mai napra kisebb akklimatizációs túrát terveztünk, hogy szokjuk a magasságot és a kevesebb oxigént, azonban nem kalkuláltuk bele a hirtelen nyakunkba zúduló jeges esőt. Egy, az alaptábor mellett felépített orosz szauna épületének a biztonságába húzódtunk az eső elől és csendesen beszélgetve vártuk türelmesen, hogy csendesedjen ... közben előkerültek a zsákokból a héjkabátok és a héjnadrágok. Kis idő elteltével, megelégelve a várakozást, nekilódultunk újra a domboknak, mit sem törődve a szűnni nem akaró égi áldással.

Első "pihenőnk" az alaptáborral szembeni dombon tartottuk, ahol 5 hegymászónő sírja található. Ők a Lenin csúcs mászásakor szenvedtek balesetet, és nyolcuk közül öt mászó holttestét sikerült itt végső nyugalomra helyezni. Odébb néhány amerikai és német mászó síremlékét látogattuk meg, majd egy közeli dombon két orosz katona sírjánál töltöttünk el pár percet.

Az időjárás nem nagyon akart kedvezőbb lenni, így úgy döntöttünk, hogy folytatjuk megkezdett túránkat. Pár kilóméter megtétele után tiszteletünket tettük az 1990-es évek elején történt tragikus lavinabaleset áldozatainak emlékművénél.

Mire visszaértünk az alaptáborba a felhők elvonultak és csodálatosan sütött a nap.  Útközben azonban a jeges eső és a szél igencsak próbára tette bakancsainkat, az én bakancsomból ki lehetett már önteni a vizet. Csak remélni tudtam, hogy valaha száraz lesz ... 

Forró levessel vártak már minket vissza, és ebéd után bevonultunk sátrainkba. A sátorban a levegő a napsütés miatt felmelegedett annyira, hogy esélyt láttunk nedves, ázott ruháink száradására. Örömünk nem tartott sokáig, mert újra felhők vonultak ki a hegyek mögül és eleredt az eső...

Délután 5 körül végre újra nekiindulhattunk felfedezni az alaptábor mögötti dombokat, melyek között apró tavacskák bújtak meg. A dombokon a nap utolsó sugarai előcsalogatták a mormotákat, akik hangos füttyögéssel adták társaik tudtára, hogy idegenek közelednek. A tavak felszínén visszatükröződtek a közeli hegyek, gyönyörű látványban részesítve mindannyiónkat. Felfedeztem néhány, az Alpokból ismerős növényt, mint az enciánt és a havasi gyopárt... hihetetlen volt ennyi havasi gyopárt telepekben látni :-)

Vacsora után még gyönyörködtünk egy picit a lemenő nap fényével megvilágított Lenin csúcsban, végre láthattuk Őt felhők nélkül ... csak álltunk és csodáltuk ezt a hatalmas hegyet és csendben mindannyian arról ábrándoztunk, hogy ott állunk, fennt, a tetején ... de addig még nagyon sok tennivalónk van ...

Lefekvés előtt még kértünk forró vizet palackjainkba, hogy előmelegítsük hálózsákjainkat, gyors üzenet a családoknak, és a barátoknak ... holnap reggel pedig irány a hágó, a következő akklimatizációs túra 4000 méter fölé... 

Sep. 2, 2017

Szakadó esőben érkeztünk meg az Ashik-Tash Base Camp-be. Nehezünkre esett kimozdulni a meleg buszból a jeges, hideg esőbe, de szerencsére Szása, a guid-unk, gyors bemutatkozás után sátrainkba terelt mindannyiónkat.

Mire feleszméltünk, hogy hol is vagyunk, csomagjaink már mellettünk hevertek a sátrak előterében. Az alaptábor személyzete villámgyorsan intézkedett, nekünk már csak ki kellett vennünk a legvízálóbb ruháinkat a pakkból, hogy azután az étkezősátorban folytassuk a bemutatkozást.

Szása már forró teával és egy tolmáccsal várt minket. A bemutatkozást Ő kezdte, szeretett volna mielőbb túl lenni a protokollon. Beszélt ugyan angolul, de szererencsére legalább olyan nehezen,mint én :-) így megpróbáltuk félszavakból is megérteni egymást ... mert, mint kiderült a tolmácsnak sem volt túl nagy az angol szókészlete :-)   

Kérdezgetett a korábbi mászásainkról és amikor szóba jött a Mera Peak (6475m), csendesen megjegyezte, hogy itt elérni a 6000 métert, kicsit "nehezebb" lesz, mint Nepálban. Kíváncsian érdeklődtünk, hogy mire gondol. Elmesélte, hogy járt a Merán és szerinte mivel a Himalája délebbre van, másik szélességi körön, könnyebb elérni a 6000-es magasságot, mint itt,a Pamírban. Más a hegyek légköre, alacsonyabb a légnyomás és még kismillió eltérés van a két hegység között. Akkor még csak nem is sejtettem, hogy az időjárás sokkal változékonyabb, kevésbé kiszámítható, mint a Himalájában.

Beszélgetésünknek a vacsora ideje vetett véget, Szása elvonult a személyzet részére fenntartott étkező irányába és a konyhalányok vették át az uralmat az étkezősátorban. Kedvesen és mosolygó arccal szervírozták a vacsorát, ami főtt tészta volt marhahúsgombóccal. Túratársaim kihagyták a húsgombócot, annak bizarr látványa miatt, én azonban magamba tömtem az egészet, mert nagyon éhes voltam. 

Vacsora után egyik túratársam életre keltette az otthonról hozott telefont az itteni SIM-kártyával, így lehetőség termett arra, hogy az otthoniaknak megnyugtató üzenetet küldhessek... és ez addig maradt meg lehetőségnek, amíg az alaptáborban töltöttük időnket. Feljebb már sajnos sem telefon,sem wifi nem volt elérhető ...

Miután visszatértünk sátrainkba, előkerültek a hálózsákok és megpróbáltuk az első éjszakánkat alvással tölteni. Az egész napos utazás, jeges esős érkezés után, jólesett bebújni a pehellyel bélelt, forró vizes palackkal felmelegített hálózsákba :-) 

Jul. 29, 2017

Csupán három hónap telt el azóta, hogy Angival kitaláltuk, elkísérjük Zsuzsit a Leninre. Lázas szervezkedés, repülőjegy kergetés vette kezdetét. Találtunk magyar irodát, aki segített volna eljutnunk, de azután mégis egy kirgiz cég, az AkSaitravel mellett döntöttünk ...

Véglegesítettük az indulás napját, augusztus első napjára tettük a repülőút kezdetét.

Hárman háromféleképpen készültünk a fizikai és szellemi megpróbáltatásokra. Angi esküdött a 10-20-30 fordulós lépcsőházi fordulókra és a hosszú-hosszú túrákra a Pest környéki hegyekbe, Zsuzsi 10-15 kilómétereket futott és heti 2-3 alkalommal meglátogatta az edzőtermet, ahol súlyzós gyakorlatokkal próbálta emelni erőnlétét.

Nekem, alföldinek, akinek nem jutott 150 kilóméteren belül egyetlen hegy sem a vakondtúráson kívül, mást módszert kellett kifejlesztenem az elmúlt 2 év alatt. Azonban az idei évben mégis változtatni kényszerültem,  mert két hónappal ezelőtt a jobb térdem megálljra parancsolt. 

Éppen akkor vált kérdésessé az erőnléti edzés következő fázisa, amikor már fejben is ott voltam, hogy kezdhetem a súlymellényes edzéseket. Nah, ennek bő két hétre búcsút inthettem, sőt, szigorú fekvésre, pihentetésre lettem kárhoztatva.

A kéthetes kényszerpihenő után, nagyon nehéz volt újrakezdeni az edzéseket, féltem, hogy a térdem nem fogja bírni. Edzőm, Wéber Nóri azonban okosan építette fel a heti 3 alkalmas találkozásainkat, kezdetben kímélve a térdizületeimet, mégis alapos izzadásra vett rá minden alkalommal. Szerencsémre megunt mounten bike-ját elörökölhettem és az edzéseinket kiegészíthettem futás helyett - kímélve a térdeimet, tekeréssel.

Néhány alkalom után belecsaphattunk a keményebb, térdet, lábat nem kímélő felkészülésbe, ami az indulás előttre heti 5 alkalom bringázással lett megspékelve. Az is eleinte csak a Makó-Apátfalva-Makó, azóta már csukott szemmel is végigtekerhető, soha meg nem unható 18 kilóméterrel kezdődött, majd vérszemet kapva egyre nagyobb távokra merészkedtem. Ezeken a tekeréseken néha elkísért Ferencem is - amikor ideje engedte - és folyamatosan figyelte fejlődésem. 

Ferencemmel - aki sporthorgász- néhány alkalommal, hajnali indulás után Forráskúton találkoztunk, ahova Ő autóval, én bringával mentem. Az első alkalommal nem volt őszinte a mosolyom, amikor végre a Horgásztóhoz értem és bizony másnap nem nagyon kellett eröltetni a lábedzéseket :-)

Így történt, hogy az elmúlt hetekben a heti 3 edzésből heti 6 nap edzés, a csak reggeli alkalmak mellé a délutáni mozgások is betársultak. 

Szerencsére sikerült a felkészülési idő alatt eljutni többször is nagyobb túrákra, kétszer a Pilisbe - ahol osztálykiránduláson lévő makói kisiskolásokkal is találkoztam :-) sőt! A Radnai-havasokba is, ahol egyik példaképemmel Varga Csaba nagyváradi hegymászóval is sokat beszélgethettem a felkészülésről, a felszerelésről. Ellátott sok jótanáccsal, amit majd igyekszek a hegyen alkalmazni :-)

Az indulás előtti utolsó hónapra az erőnléti edzés, bringázás mellett felkerülhetett végre a 20 kilós súlymellény is :-)

A Könyvelőiroda, ahol dolgozom, egy ötemeletes panelépület első emeletén van. Jó ötletnek tűnt munka előtt kerülni néhány kanyart az ötödik emeletig a súlymellényben... az első alkalommal mindjárt 20 kanyarra sikeredett a vadiúj  La Sportiva G2 magashegyi bakancsomban. Az volt az első és a mai napig is az utolsó próbálkozás a lépcsőzésre a G2-ben :-) mivel a  magashegyi bakancs talpa egyáltalán nem hajlik, így megszenvedtem rendesen a fordulókat. 

A következő lépcsőházi edzéseket már inkább a trekkingcipőmben tettem meg, nem kevés mosolyt, néha hol szörnyülködő, hol együttérző arckifejezést csalva az ottlakók arcára. Igyekeztem nem túl hangosan fel-, és ledübörögni a panelban, miközben a pulzusom hol az egekbe szállt, hol az alagsor mélyére kúszott, attól függően, hogy az ötödik emelet utolsó fokain próbáltam feljutni vagy az alagsor hűvös, dohos levegőjét szívtam éppen. Minden kanyarban megszámoltam a lépcsőket - 98 db - jobb ötletem nem volt a figyelmem elvonására :-)

És így szépen, nagyon lassan eljött végre július utolsó hete ... a felszerelés kiegészült néhány új darabbal, a hálózsák kapott plusz pelyheket, hogy ne fázzak majd benne ... és most már nagyon izgatottan várom az augusztus 1-ét, hogy végre elindulhassak a Pamírba, életem első 7000 méter feletti magasságú - Istenem még leírni is félelmetes :-) hegye, a Lenin-csúcs megmászásának.

Bízom abban, hogy a rengeteg felkészülés, edzés, letekert kilóméter nem volt hiábavaló, és a HEGY kegyes lesz Hozzánk, a három muskétáslányhoz. Remélem megengedi, hogy a csúcskövére helyezett Lenin szobor fejét, ha csak egy pillanatra is, de megérinthessük ... azután pedig az út második felét, a lejövetelt szerencsésen megtéve, az alaptáborba érve, fellélegezve és egymást átölelve elmondhatjuk:  MEGCSINÁLTUK!

Jul. 28, 2017