Lenin csúcs - 7134 m Pamír-hegység

Sep. 14, 2017

Reggelre a derekam teljesen elfeküdtem. Hiába, nem leszek már én sem fiatalabb :-) Így lassan a 45.életévem közelében már az is csoda, hogyha reggelre nem fáj valamim :-) 

Reggelinél összefutottunk Zsuzsával és az ujjai láthatóan sokat javultak a tegnap estihez képest. Ma már elindulnak lefelé az Alaptáborba, és onnan néhány napon belül haza, Magyarországra. Az Alaptáborban van rendes orvos, aki beszél angolul, hátha vele majd jobban boldogul, mint az itteni kirgiz felcserrel :-)

Délelőtt gyönyörűen sütött a nap, és a hegyoldalon sok-sok kicsi fekete pont araszolt felfelé, látszott, hogy ma is sokan indultak el  a sikeres csúcsmászás reményében ... mi meg még ma is pihenésre vagyunk kárhoztatva ... annyira untam magam, hogy hirtelen ötlettől vezérelve felkerestem a táborvezetőt, hátha van neki valahol eldugva egy grafitceruzája. Papírban már nem is reménykedtem, megteszi helyette a jegyzettömböm is ... 

Szerencsémre Vladimir, egy kacatokkal teli dobozból elővarázsolt nekem egy ceruzát. Egy olyan grafitceruzát, ami mintha frissen lett volna kihegyezve. Ez a ceruza rám várt :-) Boldogan nyargaltam a sátrunkba, hogy magamhoz vegyem jegyzettömbömet. 

Ezt a délelőttöt hárman három irányban töltöttük el ... egyikünk a közeli dombok felé indult kicsit túrázgatni, volt, aki a sátrában maradt, én pedig elindutam a gleccser felé. Az odafelé vezető ösvény mellett rengeteg havasi gyopár virágzott, kisebb-nagyobb telepeket alkotva. Nálunk Európában a havasi gyopár védett növény, úgy gondoltam, hogy itt sem rongálom meg a természetet azzal, hogy letépek néhányat. Lekuporodtam egy kisebb, formás virágkupac mellé és rajztanárom, Bárdi Andrea tanításait követve gyorsan felvázoltam azt. 

Annyira belemélyedtem a rajzolgatásba, hogy észre se vettem, hogy mennyire elröpült az idő ... Ránéztem az órámra és bevillant, hogy Zsuzsa és Gábor hamarosan indulnak lefelé és én még el sem köszöntem Tőlük. Gyorsan elcsomagoltam rajzeszközeimet és sietős léptekkel elindultam visszafelé a táborba. Még időben érkeztem  :-) Már összevoltak készítve a lovakra a málhák, a hazainduló mászók is útra készen várták a hegyivezetőiket. Így még sikerült néhány biztató, bátorító szót váltanunk egymással, mielőtt elindultak volna az utolsó 12 kilóméteres gyaloglásra ...

Nagyon izgatott vagyok a holnapi indulás miatt. Látva Zsuzsa kezeit, tegnap este még nagyon aggódtam, de mára már megnyugodtam. Vezetőnk, Szása eddig is a legjobbat próbálta kihozni belőlünk, és mindent megtett annak érdekében, hogy ne érjen baj minket. Nem bízott semmit a véletlenre, nagyon odafigyelt mindenre, ami a mászás sikeréhez szükséges. Ezt bizonyítja az is, hogy szervezett még egy hegyivezetőt mellénk, Andrejt, hogy ha bármelyikőnkkel történne valami a hegyen, az ne veszélyeztesse a többiek csúcssikerét.

Ebéd előtt még a kispad vendégei voltunk egy kis időre. Nekem kapóra jött a kezemben szorongatott tömb a ceruzával, így bármennyire is vakított a hó, azért csak felskicceltem Lenin elvtársat :-)

A szomszédos sátor tövében egy nepáli guid kíváncsian leste ügyködésem, és amikor befejeztem a rajzolást, nem bírta tovább, odajött és megkérdezte, hogy megnézheti-e a rajzot? Ez jó ok volt a beszélgetésre, ismerkedésre és nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy mi már jártunk Nepálban :-)

Napsütés és szél .... az időjárás-előrejelzés szerint ez várható későbbre is .. Egyfolytában arra gondolok, hogy milyen lesz az elkövetkezendő néhány nap .. vajon a hegy lesz olyan kegyes hozzánk, hogy felengedjen? Vajon a szél nem lesz majd túl erős? Vajon jól toleráljuk majd a hideg hőmérsékletet? Ilyen és ehhez hasonló megannyi gondolat cikázott a fejemben, amikor a füstölgő csúcs felé néztem délután ... látható volt innen is, hogy odafönnt jóval nagyobb volt az elemek harca, mint itt, a táborban ...

Délután öt körül végre sikerült egy sms-t küldenem az otthoniaknak, hogy megnyugtassam Őket, jól vagyunk, minden rendben. Holnap indulunk felfelé és már csak akkor tudok írni, ha az Alaptáborba leérünk ... Bár csak hazafelé tudtunk üzenni, a válasz sms-eket már nem kaptuk itt meg, mégis megnyugodtam, hogy tudnak Rólam otthon ...

Még vacsora előtt újra előkerült a hátizsák amibe belepakoltam az elkövetkezendő 3 napra a szükséges dolgaimat.... Ma este még forró vízzel töltött palack a hálótársam, holnaptól már csak langyos víz lesz ... 

Reggel fél 3-kor ébresztő.

Kalandra fel!

Sep. 13, 2017

Az éjszaka mozgalmasan telt. Egy literes coca-cola társaságában bújtam hálózsákba aludni, hogy a már állandósult hasmenésem csitítsam. Ez tudom, némi magyarázatra szorul :-)

A hegyekben általában forrásvizet, olvasztott havat iszunk. Sajnos előfordul, hogy ezekben a folyadékokban fellelhetők a mi európai gyomrunknak nem befogadható batériumok, amik egy kis idő után nagyon aggresszív hasmenést tudnak okozni. Sajnos erre az itthon bevált szerek, mint az Immodium, vagy a grapefruitmag-olaj nem nagyon vannak hatással, DE ! valaki, aki nagyon okos :-) feltalálta a coca-colát, amivel ezt a nyavalyát (még ha csak átmenetileg is) orvosolni lehet. Így tettem én is, enyhítendő tüneteimet ezen az éjszakán magamba gyűrtem egy liternyi "gyógyírt".

Ez az éjszaka egyébként sem szólt volna az alvásról... ma az egyik hegyivezető születésnapját ünnepelte a tábor teljes kirgiz személyzete. Valahonnan előkerült egy gitár és hangos énekszó csendült fel az amúgy csendes, békés tájon. Ez a zsivaj minket nem zavart túlzottan, de a holnap hajnalban hegyre indulók biztosan nem voltak túl boldogok ...

Reggel nyolckor Szása méltatlankodó hangjára ébredtünk, elkéstünk a reggeliről. Percek alatt magunkra kapkodtuk ruháinkat és mint a jó gyerekek már ültünk is az asztalnál, várva a reggelinket. Most nem mertem kockáztatni, hogy iszok a teából, inkább magamhoz vettem még egy üveg colát.

Délelőtt, míg az eső elvonult túratársam sátrában ücsörögtünk, de amint kisütött a nap kiültünk a "kispadra" ismét. Nagyon lassan telt az idő a semmittevéssel, már nem nagyon tudtunk mit kezdeni magunkkal... 

Időközben megérkeztek a lovak, akik a következő csapat felszerelését, az élelmiszereket és a friss időjárás-előrejelzést hozták fel magukkal az Alaptáborból. Kíváncsian nézegettük az előrejelzést, hogy vajon az elkövetkezendő napokban mire számíthatunk. Szása szerint talán 17-én, 18-án már optimális, bár nagyon rövid időjárásablak nyílik a csúcsmászásra. Az utána következő napok időjárására folyamatos romlást prognosztizált. Itt újra felmerült a kérdés, hogy maradjunk még egy napot itt vagy inkább kettő napot töltsünk-e el feljebb, a kettes táborban ...

Ebéd utánra olyan jó idő lett, hogy megszavaztunk magunknak egy NAGY tisztálkodási napot :-) Mivel ezen a magasságon nincs folyó forró víz a tusoláshoz, sem lehetőség a fürdésre, így előkerültek a nedves törlőkendők. Most az alapos, tetőtől talpig "áttörlés" számított tusolásnak :-) Végre, ennyi idő után tiszta, illatos ruha került Rám :-) mindjárt jobban viseltem a tétlenségre kárhoztatást ...

Hírek érkeztek a tegnapi csúcsmászókról is, Zsuzsáról és Gáborról. Mindkettejüknek, illetve az egész csapatnak sikeres volt a tegnapi napjuk, feljutottak a Lenin csúcsra. Ma reggel elindultak lefelé ide, az egyes táborba. Már nagyon kíváncsian vártuk Őket :-) , hogy vajon milyen élményekkel lettek gazdagabbak?

Szása eddigre kitalálta, hogy hogyan legyen tovább ... még maradunk holnap egy napot pihenni :-( és holnapután, azaz 16-án indulunk felfelé újra, hogy majd 18-án a csúcsmászást megtudjuk kezdeni. Már nagyon zavart a tétlenség, el is döntöttem, hogy holnap bármi áron, de szerzek magamnak egy ceruzát meg egy darab papírt, az itteni gyönyörű növényekről készítek rajzokat. A környező csúcsok is jók lehetnének, de a vakító hó eddig sem tett jót a látásomnak, nemhogy ha még órákig azt bámulnám ...

Öt óra van ... Zsuzsa és Gábor holtfáradtan, de megérkeztek a táborba. Boldogok voltak, hogy túl voltak a csúcsmászáson, de láthatóan mindkettejüket megviselte az elmúlt pár nap. Zsuzsa rosszabb bőrben volt, a jobb kezén néhány ujjvége elfagyott, vélhetően a nem megfelelő kesztyű miatt. Ennek ellenére csupa mosollyal az arcán csak mondta-mondta az élményeit :-) A tábororvos megvizsgálta Őt, kapott antibiotikumot és masszírozást javasolt a fagyos ujjakra. 

Látva a sérüléseket, és a néhány nappal korábban leérkezett koreai csoport fagyási sérüléseit, mindannyian úgy gondoltuk, hogy nagyon szeretnénk feljutni a csúcsra, de ilyen sérülések árán talán nem ... 

Sep. 12, 2017

Amióta elindultam otthonról még nem volt alkalmam ennyit aludni ... 12 órát mászkálás, csillagos égbolt csodálás nélkül. Ébredés után éhes voltam. Végtelenül éhes. Úgy éreztem, hogy akár egy lovat is képes lennék felfalni ...

Nehezen mozdultam ki a hálózsákból, miután a reggeli "cicafürdés" ceremóniáján túlvoltam. Útban a tábori wc irányába, a mosdóknál kihelyezett tükörbe csak egy pillantást vetettem és meglepődtem, hogy egy torz valami nézett vissza rám. Nem gondoltam, hogy miután lejövünk 6100 méterről, itt, jóval lejjebb ennyire fel fog ödémásodni az arcom. Ennek csak egyetlen oka volt ... azt a 12 órát oly édesdeden aludtam az éjjel végig, hogy nem ittam egyetlen korty folyadékot sem, ezt bizony sürgősen pótolnom kellett. Cukros, édes teát már nem volt kedvem inni, maradt a fertőtlenítős víz némi izotóniás italporral ízesítve.

Reggelire már nem tudtam megenni a helyiek által főzött porridge-t, így kibányásztam a sajátjaim közül egy zacskó zabkását és a kapott forró vízzel elkevertem. Ez legalább az otthoni, megszokott íz volt. Az asztalokon találtam még szeletelt sajtot és frissen sütött túrós fánkot. Mielőtt kijöttünk az étkezősátorból, még egy kis sajtot elcsentem az asztalról, hogy délelőtt tudjak csemegézni.

Reggelinél Szása kiadta a mai feladatot: evés-alvás-evés-alvás ... még mosolyogtam is magamban, hogy ez nem fog menni a végigaludt éjszaka után.

Visszavonultunk sátrainkba, én átnéztem a lábaimat, hogy hova nőtt az elmúlt néhány nap alatt vízhólyag, szerencsére csak egy picike lett az egyik lábujjamon. Őt gyorsan megvarrtam a caminon tanult módszerrel, hogy mielőbb meggyógyuljon és elnyúltam a sátor aljába beterített szivacson. Nem kellett sok idő, hogy álomba szenderüljek :-)

Ebéd után annyira szépen sütött a nap, hogy kiültünk a "kispadra" napozni, ami az étkezősátor elé volt rakva. Most nagyon sajnáltam, hogy nem hoztam megammal a rajzfelszerelésemet, mert a napfényben sütkérezve jó lett volna megörökíteni az előttünk magasodó havas csúcsokat. Így maradt csak a látvány, némi fotózás és a vágyakozás a csúcson levő Lenin szobor megérintésére.

Ma és holnap még pihenünk, utána nekivágunk újra a hegynek :-) Napközben fel-felemlegettük Zsuzsát és Gábort, akik ezen a napon indultak hajnalban csúcsmászásra. Ekkor még csak nem is sejtettük, hogy a hegyen emberi tragédiák sora történik éppen ...

Sep. 11, 2017

Éjjel 11 körül felébredtem arra, hogy nagyon szomjas vagyok ... Benyúltam a hálózsákba a derekamhoz, ahonnan kivettem az egyik, még forró vizes palackot, hogy igyak. Felkapcsoltam egy picit a fejlámpámat, hogy rendesen zártam-e vissza a palackot, amikor megláttam a fejem fölött csillogó sátorbelsőt ... egy pillanatra úgy éreztem, hogy a csillagos égbolt került be a sátorba, mert a lélegzetünk lecsapódó és megfagyott párája, mint megannyi csillag az égbolton csillogott, ragyogott. Ámulatomból egy széllökés zökkentett ki, megfeszült a sátor és a csillogó égbolt a nyakamba potyogott :-)

Gyorsan lekapcsoltam a lámpát és visszabújtam a hálózsák melegébe aludni még egy picikét ... Az élmény után már csak álom és ébrenlét határán billegtem, amikor fél ötkor ébresztett a telefon. Az éjszakai erős szél nem akart alábbhagyni, így abbéli tervünket, hogy felmegyünk "túrázni" 6400 méterre, hegyivezetőnk elvetette. Próbáltunk enni néhány falatot reggelire, ittunk még egy teát, a bakancsokat magunkra vettük és próbáltunk kimászni a sátorból... Ez a művelet nem volt egyszerű, mert éjszaka a szél körbehordta a sátrat hóval :-)

Kikecmeregtem a sátorból. A hideg, jeges szélben mire a hágóvasakat felszereltem bakancsaimra annyira megdermedtek az ujjaim, hogy alig bírtam a kötözőszalagot meghúzni ... Szása a közelemben állt, várta, hogy elkészüljünk... Kíváncsiságomnak nem tudtam ellentmondani, és rákérdeztem, hogy szerinte most hány fok van és milyen erős lehet a szél... a válasz nem nyugtatott meg nagyon: - 15 fok körül lehet és 50-60 km/órás szél ... 

Elindultunk lefelé a meredek hegyoldalon ... A szél nem folyamatosan fújt szerencsére, hanem alattomos széllökések formájában érkezett balról. Egy ilyen széllökés belekapaszkodott a hátizsákom esővédőjébe és taszított rajtam egy nagyot ... kibillentem egyensúlyomból és megcsúsztam ... kb két métert csúsztam, amit sikerült megfognom hágóvassal és a túrabotommal, de nagyon meglepődtem ... lelapultam a hóra, sikerült a széllel szembefordulnom ... ahogy kapkodtam a levegő után, a szél telehordta az arcomat apró jégdarabkákkal, amit fel-felkapott a hegyoldalról ... próbáltam a másik oldalamra fordulni, hogy ne fulladjak meg, de akkor a szél ismét belekapott a hátizsákba ...  Néhány méterrel lejjebb láttam, ahogy egyik túratársam is földrekerült, kivárva míg a széllökés elmúlik...Feljebb másik túratársam Szása-val együtt küzdött a szél ellen ... Szidtam magam, hogy a jégcsákányom lennt hagytam a 2-es táborban. Ez a balgaság most akár az életembe is kerülhetett volna és az oktatóm tuti nem lenne most büszke rám...

Amint a széllökés alábbhagyott gyorsan folytattuk az ereszkedést lefelé ... de hamarosan újabb széllökés jött, ekkor már automatikusan kuporodtunk, lapultunk a hóra... Alig vártam, hogy elérjük a laposabb gerincet, ott már elővettem a telefonom és sikerült megörökíteni egy kisebb széllökést, amint hordja a havat körülöttünk. Gyönyörű látvány volt, ahogy állunk a felhőben, mellettünk látszik, ahogy a szél felkapja, viszi magával az apró hókristályok tömkelegét. Ilyet eddig csak filmekben láttam, ezt átélni ... fenomenális élmény volt :-)

A videót itt láthatjátok: http://www.hegymaszotanonc.com/436568349

Bő másfél óra alatt elértük a kettes tábort, ahol Zsuzsa és Gábor már készülődött a másnapi mászásra. Ledobáltuk azokat a felszereléseket, amikre lentebb már biztosan nem lesz szükségünk, beraktuk az itt maradt dolgainkhoz a raktársátorba, összekötözködtünk a gleccseren való menethez. Kis pihenő után, jó szerencsét kívánva az ittmaradottaknak, elindultunk lefelé az 1-es táborba.

Nem sokkal délután egy óra után meg is érkeztünk, és én teljes menetfelszerelésben, úgy, ahogy voltam bakancsban, beülőben, karabínerekkel az oldalamon fejjel előre bezuhantam a nekünk kijelölt sátorba... lehet, hogy kicsit elfáradtam? 

Alig hunytam be a szemem, máris szólt Szása, hogy lehet menni ebédelni :-) Az asztalra már előre ki volt készítve a szeletelt görögdinnye, aminek úgy estünk neki, mintha még sosem ettünk volna :-) Nem is kellett már szinte utána csak a leves, a második fogást kihagytam. Ebéd után visszavonultunk a sátrainkba és bebújtunk a hálózsákjainkba pihenni... pár óra múlva arra ébredtem, hogy éhes vagyok. Hiába, a dinnye levessel gyorsan odalett, így előkerült egy kis "hazai" kolbász és kenyér nem lévén, kétszersültet ropogtattam hozzá :-)

Most itt maradunk 2-3 napig, amíg kipihenjük magunkat, feltöltődünk és utána nekivágunk újra a 2-es, majd a 3-as tábornak ... végül jöhet a "summit", a csúcs :-) A kifüggesztett időjárás előrejelzés szerint az elkövetkezendő napokra ideális időjárás várható :-)

Most már nincs más dolgunk, mint kivárni a megfelelő időjárásablakot :-) és szurkolni azoknak, akik fennt vannak a hegyen ...

 

Sep. 10, 2017

Az éjszakai széllel hó is érkezett, közel 10 centi esett, amit a sátor biztonságában vészeltünk át. Hajnalban, 4 körül ébredtem, vártam egy picit, hogy csendesedjen a szél és kimentem elvégezni a dolgom. Mire visszaértem újra megerősödve fújt ... gyorsan visszaaludtam.

7 órakor keltünk, addigra a szél elállt, a hó azonban változatlanul szállingózott.. Nagyon szép látvány volt a napfénytől ragyogó csúcs, amikor a fenti szél láttatni engedte.

Szása reggelre 3 tervvel állt elő az szeszélyes időjárás miatt:

1. felmegyünk a 3-as táborba és ott éjszakázunk

2. felmegyünk a 3-as táborba, ott eltöltünk egy kicsi időt és visszajövünk ide, a 2-esbe aludni

3. itt maradunk még egy éjszakát, amíg az időjárás jobb lesz és holnap megyünk fel a 3-asba...

Egy csapat ekkor indult a 3-as táborba fel. Szása megbeszélte velük, hogy 1-2 óra múlva lerádióznak, hogy milyen állapotok uralkodnak fennt, és az információ alapján döntünk a mai napról. Időközben egy mászó megérkezett a fenti táborból, Tőle annyit tudtunk meg, hogy nagyon erős szél fúj a 3-as tábornál. Szása akkor úgy döntött, hogy várunk még egy kicsit, amíg lerádiózik a csapat, addig is megreggeliztünk, átforrósítottuk a vizeket, teákat.

A felszerelésünk egy részét becsomagultuk a hátizsákokba, azt felvisszük magunkkal, a maradékot pedig itt hagytuk egy "raktársátorba". 

Szerencsére a napi tervből az első verzió lépett életbe, így fél 11-kor végre elindultunk felfelé. A hátizsákban sok minden nem maradt, csak egy éjszaka eltöltésére készültünk fel. A teljesség igénye nélkül: a hálózsák, matracok, izolációs fólia, a vastag pehelykabát, a vékony pehely, héjkabát-, és nadrág, plusz egy réteg aláöltözet a vastagabb fajtából, főzőedény havat olvasztani, főzőfej, 2 gázpalack, némi élelem és víz. 

A táborból egy sziklás, köves, most hóval borított meredeken indultunk el felfelé, akkor fel-feltekingetve a 3-as irányába azt hittem, hogy ez lesz a legnehezebb szakasz. Tévedtem. A meredeket egy lágyan emelkedő, lapos gerincrész követte, ahol még jól is esett a járás :-) Ennek a vége egy durván emelkedő hegyoldal lett, ahol 400 méteres szinteltérést kellett leküzdenünk, igen rövid távon ... a hegyoldal aljából az előttünk járók már csak aprócska pontoknak látszódtak. 

Rövid pihenő után nekilódultunk, de nagyon lassan haladtunk. Mozgásunkat a korábban leesett hó is nehezítette, sokszor egy lépéssel inkább 20-30 centit csúsztunk lefelé, mintsem feljebb haladtunk volna ... Annak ellenére, hogy folyamatosan mozogtunk felfelé, itt már én is nagyon fáztam, előkerült a hálózsákból a polár tetejére a kispehely és a kezemre a vastagabb kesztyű is. 

Az "utat" színes, műanyag karókkal jelezték, aminek a végén piros zászlócskát lengetett a szél, a cél mindig a következő karó elérése volt ... de azok a karók nem akartak elfogyni ... Mármár azt hittem, hogy hamarosan feérek, amikor néhány lépéssel előttem megláttam egy vastagon beöltözött mászót. Amikor odaértem hozzá, bátorításképpen csak annyit mondott, hogy "még 40 méter!". Én pedig boldog voltam, hogy mindjárt ott vagyok .... csak az a 40 méter ... az nem távolság volt, hanem szint ... Üvöltöttem magamban a fáradtságtól, a kimerültségtől ... és dühtől, hogy már megint mi a fenét keresek itt???? Amikor otthon is lehetnék vagy valami tengerparton, a homokban sütkérezve ... Hogy én nem vagyok normális!!! 

Addig dünnyögtem, amíg végül meglett az a fránya 40 méter felfelé, és szó szerint beszédelegtem a sátrak közé. Addigra a szél is felerősödött és folyamatosan hordta a porhavat. Szása rábökött egy kicsi, narancssárga, kétszemélyes sátorra. Ez lesz a mai szállásunk.

Kapkodva vettem a levegőt, ziháltam az éltető oxigén után, de tudtam, hogy itt sokkal kevesebbel kell beérnem. A fejem addigra már rettentően fájt és minden vágyam az volt, hogy ihassak végre valami forrót.  

Próbáltam gyorsan bedobálni a cuccomat a sátorba, a mozgás azonban inkább a lajhár sebességére hasonlított ... minél gyorsabban akartam bármit is tenni, levegő utáni kapkodás lett belőle ...

Beágyaztunk a kicsi sátorba ketten - a szokásos izolációs fólia, matracalátét, matrac, hálózsák rétegben - és pihegtünk egy picit. Szása közben forró teát hozott, hogy át tudjunk melegedni. Megmelengettem a pulzoximetert, megmértem a véroxigénszintemet és az értéket látva, már tudtam, hogy miért fáj a fejem. Ráadásul ma egész nap alig ittunk folyadékot.

Kis pihenés után előkerült a főzőszett és a sátor közeléből havat próbáltam szedni, amennyire a karom kiért az "ajtón", miközben a szél rángatta a sátor külső rétegét. Ezt a műveletet Szása szakította félbe, aki felajánlotta, hogy hoz nekünk havat egy nylonban ... kikerestem a hálózsákom zacskóját és a kezébe nyomtam. Hamarosan visszatért egy lapátnyi hóval és végre hozzáláthattunk a víz készítéséhez.

A hóolvasztás mestersége nem is olyan egyszerű! Először vizet kell tenni az edénybe, abba kerülhet bele apródonként a hó, míg megolvad. Utána már csak türelmesen ki kell várni, hogy az így elkészült hólé "felforrjon". Ebben a magasságban (6100m) a légnyomás már nagyon alacsony, 478 hPa-t mértem. Itt kb 70-80 fokon forr a víz, amiben a baktériumok még nem pusztulnak el, ezért fertőtlenítő tablettát tettünk minden flakonunkba. Ez a víz nem tartalmaz semmilyen ásványi anyagot, ezért izotóniás italport is kevertünk abba a vízbe, amiből inni szerettünk volna.

Este fél 10 lett, mire végre minden üres flakonunkat, termoszunkat feltöltöttük és nekiláttunk a vacsorának. Már semmi kedvem nem volt enni ... fáradt voltam, nyűgös, aludni akartam. De tudtam, hogy MUSZÁJ ennem és innom ahhoz, hogy az éjszaka nyugodtan, pihentetően teljen el ... Magamba gyűrtem nagy nehezen a "forró" vízzel elkészített zabpelyhemet, amibe még belekerült némi szárított gyümölcs és tejpor.

Elpakolásztuk a feleslegessé vált főzőedényt, a bakancsokat belülre raktuk és próbáltuk álomba ringatni magunkat ...