Lenin csúcs - 7134 m Pamír-hegység

Sep. 19, 2017

Ma reggel már nem keltünk korán ... az ébredés sem volt már az a várakozással teli, mint eddig, majdnem három héten keresztül. Mégis, amikor kipillantottam a sátorból, mellbevágott a látvány. Mintha nem is ott tértünk volna nyugovóra előző este. A környező hegyeket vastag dér borítottta, eltűntek a zöld foltok, a Lenin pedig vastag felhőrétegbe burkolózott, el sem akart köszönni Tőlünk...

Reggelinél Szása gyorsan elbúcsúzott, majd felfelé vette az irányt az 1-es táborba... segédkeznie kellett a futóverseny lebonyolításánál. Magunkra maradtunk.

A mai napot a pihenésnek, a felszerelésünk átcsomagolásának szenteltük. A szép emlékeken kívül jónéhány dolgot nem akartunk innen hazavinni, leginkább a fel nem használt izotóniás porok, vitaminok, ásványvizek, élelmiszerek váltak nélkülözhetővé.

Délutánra kicsit enyhült az idő, így újra elsétáltunk a tábor mögötti "dombokhoz" és tavakhoz, hogy magunkba szippantsunk még egy kicsit a Pamír itt elrejtett kis szegletéből. Fájó szívvel tekintgettünk a Lenin felé, de az csak nem akart kibújni a felhők mögül... Innen, messziről is látszott, hogy hóvihar dúlt fennt a hegyen. Egyre többen érkeztek le az Alaptáborba, részint pihenni a következő nekirugaszkodás előtt, részint hazafelé készülődni, mint ahogy mi is ...

Vacsoránál még elkaptuk okleveleinket a Razdelnaja (6142m) megmászásáért. Az Alaptáborvezetőnek pedig megígértük, hogy jövőre visszajövünk és ha a hegy is úgy akarja, akkor csúcsfotóval a gépünkön térünk haza innen :-)

Nem maradt más hátra, minthogy minden felszerelésünket becsomagoljuk, útra készen állva a holnap reggeli hazatéréshez.

............

Elérkezett a búcsú ideje. Bepakoltuk csomagjainkat a kisbuszba. Lassan összeszedelőzködött a csapat, aki ma elhagyja az Alaptábort. A szervezők még arra is gondot fordítottak, hogy mindannyiónknak összekészítsenek egy uzsonna-csomagot, hogy hosszú út alatt se maradjunk éhesek.

Ahogyan elhagytuk a tábort, egy földúton haladtunk hosszú kilómétereken keresztül, át a sztyeppén a Lenin Peak kapujáig ... megannyi jurta mellett haladtunk el, ahonnan az érkező busz mellett aprócska gyerekek szaladtak, integettek nekünk, a távozóknak... Könnyek csordultak végig arcomon, ahogyan ezeket a gyerekeket néztem, akik távol nőnek fel a mi általunk "civilizációnak" nevezett szörnyűségektől... Nem is tudják, hogy milyen "szerencsések" annak ellenére, hogy hatalmas szegénységben töltik el gyermekéveiket. Mégis nekik kijut minden, ami a mi gyermekeinek már nem ... tiszta levegő, internet-, és mobiltelefonmentes környezet, tiszta, ártatlan gyerekkor ...

Távolabb egy másik jurta mellett gyönyörű viseletben egy asszony tette a dolgát az udvaron, fel sem nézett, annyira elfoglalta magát a napi tennivalóval, míg párja a birkákat terelte ...

Arrébb birka-, és kecskenyáj mellett egy lóháton ülő férfi beszélgetett egy másikkal, aki öszvéren ült. Ruházatából, testbeszédéből látszott, hogy a lóháton ülő vagyonosabb volt, mint a másik. Talán éppen a napi munkát osztotta ki, vagy csak egymással beszélgetni, szomszédolni álltak meg ... 

A döcögős, köves, sziklás útnak lassan a végére értünk, megláttuk a kaput, ahol pár percre megállt a buszunk. Innen már betonút vezetett Osh-ig, ahol a következő éjszakát töltöttük.

Innen másnap pedig Bishkekbe, a fővárosba repültünk át, ahol csak néhány órácskát töltöttünk, mielőtt végleg elhagytuk volna Kirgizisztánt, a megannyi csoda országát ...

Sep. 18, 2017

Reggel nyolckor kaptuk az üzenetet, harmadik társunk elindult lefelé a kettes táborból, és vele együtt mindenki, aki eddig a hegyen tartózkodott. Az előrejelzést úgy tűnt, mindenki komolyan vette, egyetlen bátor "mohikán" kivételével ... Ő ma indult el a csúcs felé, de néhány nappal ezelőtt még Tadzsikisztánban volt, ahol a Kommunizmus csúcsot mászta ...

Holnap itt rendezik meg a Lenin Peak Sky Race futóversenyt, ami innen az 1-es táborból indul a csúcsig, majd ide vissza, az 1-es táborig tart ... nézegettem az eddigi versenyek nyerteseinek idejét ... A rekord eddig 6 (!) óra volt és csak 3-4 fő mert ezen a versenyen elindulni ...

Délelőtt 10 órakor az eddig megszokott napsütés lassacskán megszűnt és látványosan elkezdtek bekúszni a hófelhők.. Az szél erősödött, a csúcs is mintha "füstölögne" ...

Kisétáltunk a gleccser irányába néhány követ emlékbe szedni, amíg túratársunk megérkezik. Ő és a kísérő hegyivezető érkezett elsőként a 20-30 ember közül, akik elindultak lefelé. Gyorsan összeszedtük az ittlévő csomagjainkat, amiket átadtuk a porter-szolgálatnak, és már indultunk is az Alaptáborba. Vidáman csicseregtünk útközben, de mindannyiónkban ott motoszkált a sikertelenség érzése :-(

Azt a 12 kilómétert, amit eddig alig bírtunk szusszal, most lazán, mosolyogva tettük meg, nagyon sokat jelentett a 4000 méter fölötti magasságban eltöltött idő.

A vörös folyóhoz érve, most nem a lovak segítégével jutottunk át :-) Szembejött Velünk a nepáli guid, akivel összebarátkoztunk korábban és Szásanak elmagyarázta, hogy nem messzire van egy átjáró, ott, ahol a folyó eltűnik a jég alatt. Mi is arra indultunk tovább, és miután sikeresen megtaláltuk és átkeltünk, Szása kőbabát emelt az ösvény mellett, megjelölendő a "titkos" helyet :-)

Gyorsan haladtunk át a hágón az Alaptábor irányába. Már messziről láttuk a sárga sátrakat. 

Immár negyedjére tettük meg ezt az utat a sztyeppén, és most először tűnt fel, hogy mennyi hatalmas kőtömb van szanaszét ... mintha a Jóisten jókedvében játszadozott volna ... Elméláztam .. látva a jurtákat, a körülöttük legelésző lovakat kicsinyeikkel, hirtelen belémhasított a gondolat, vajon ilyen lehetett az ősmagyarok élete is? Jurtában, lovak hátán kalandozva? Időutazásfélét éltem át :-) Hirtelen magam elé képzeltem a lovaikon száguldozó ősöket, ahogyan ellovagoltak mellettem, lovaik sörényét a szél logogtatta ... aztán már mintha én magam is ilyen lovon vágtatnék a jurták felé ... békesség és nyugalom vett körül ... Ebből az idilli világból túratársam hangja zökkentett ki ... még időben :-) majdnem átestem egy, az ösvény közepén lévő kövön ...

Egyre gyorsabban kapkodtuk lábainkat, ahogy közeledtünk a tábor felé, mert fölöttünk már sötétebb felhők gyülekeztek. Még az eleredő eső előtt elértük a sátrakat.

A táborba érve előkerítettük ittmaradt cuccainkat és bevettük magunkat a fürdőhelyiségbe, ahonnan tisztán, illatosan, az elmúlt napok fáradalmaiból felfrissülve jöttünk elő. Szinte újjászülettünk :-)

Most a vacsoránál még a tányért is kinyaltam, annyira finomat kaptunk :-) vagy csak ennyire jó volt már rendes, főtt ételt enni ... Vacsora után még üzenet az otthoniaknak, hogy megnyugodjanak és aztán pillanatok alatt elaludtam... 

Holnap még itt töltünk egy napot, mielőtt visszaindulnánk Oshba ...

Sep. 17, 2017

Nem sokat aludtam ... próbáltam pihenni, de az izgalom az indulás miatt erősebb volt... mégis megpróbáltam kibírni, hogy nem nyüzsgök hajnali 1 óra előtt. Aztán nem bírtam tovább. A szűk sátorban megpróbáltunk egy órán belül elkészülni az induláshoz, ami a lehetetlennel tűnt egyenlőnek. 

A hatalmas erejű szél továbbra is tépte, cibálta sátrunkat. Eljött végre a 2 óra, Szása megjelent a sátorajtóban és beszólt, hogy túl nagy a szél. A kérdésre, hogy mikor indulunk, nem érkezett válasz, Ő is visszahúzódott sátra menedékébe... Mivel a kérdésünkre nem kaptunk választ, ezért úgy gondoltuk, hogy hamarosan, ezért tettük tovább a dolgunkat. Újraforraltuk a vizeket, teákat. Már az utolsó termosznál tartottunk fél három magasságában, amikor újra megjelent a sátorajtóban: ma nincs indulás felfelé, feküdjünk vissza aludni.

Alkudozni próbáltunk, hogy kicsit később induljunk el -  de tudtuk, hogy esélytelen a későbbi indulás. A 12 órás visszafordulási idő akkor optimális, ha hajnali 2, legkésőbb 3 órakor indulás van a csúcsra ... Ha valaki később indul és 12 órán belül nem éri el csúcsot, jóeséllyel már sötétedésben vagy ami még rosszabb, éjszaka ér vissza. A visszafele útra átlagban 4-5 órát számolnak a hegyi vezetők. Ennyi időt fennt eltölteni a - 20, esetleg -30 fokban, beláthatatlan következményekkel és súlyos fagyási sérülésekkel járhat.

Abban maradtunk, hogy ha ma már nem is, de holnap újra megpróbálhatjuk, fennmaradunk még egy éjszakára. Bár ez fizikailag gyengít minket, mégis, ha már itt vagyunk, legalább az esélyét adjuk meg a csúcsmászásnak. Ebben az esetben azonban most, sokkal többet kellene ennünk és innunk napközben, mint tegnap.

Ennek tudatában kicsit nyugtalanul ugyan, de visszabújtunk a hálózsákjainkba. Azonnal elnyomott az álom.

Fél hétkor felriadtam, a nap is felkelt már. Ahogyan az éltető sugarak melegíteni kezdték a sátor oldalát, potyogott Ránk az olvadozó, éjjel jéggé fagyott pára. Órámon a légnyomás értéke 478 hPa-t mutatott, ami alacsonyabb volt, mint a tegnap délután mért adat...

Kimentem a sátorból, hogy átmozgassam a "gödörben" megmerevedett izmaimat. Gyönyörűen világított a nap, de dermesztően hideg volt. Mire felküzdöttem a bakancsom, teljesen lemerevedtek az ujjaim. Elmentem a sátrak mögé nézelődni. Amikor visszaértem Szása fogadott. Sajnos rossz hírt közölt Velem, holnapra is rossz idő, holnaputánra pedig már hóvihar várható a hegyen. A velünk egyszerre érkező japán csoport már elhagyta a 3-as tábort, lefelé tartanak az egyes táborba. Ők elindultak éjjel a csúcs felé, de a rendkívül erős, hideg szél miatt visszafordultak. Egyikőjüknél volt szélmérő, amivel 70 km/órás szelet mért, közben az ujjai majdnem megfagytak ...

Szása kérte, hogy gondoljuk át a holnapi napot, addig is, ha már felkeltünk, sétáljuk el a tőlünk már csak 300 méterre levő csúcsra... mivelhogy mi az éjszakát már a Razdelnaja 6100 méterén töltöttük. Elindultunk a csúcs felé ... sajnos nem vittem magammal sem fényképezőt, sem telefont hogy elkészüljön a "csúcsfotó", de most nem is érdekelt annyira, mint máskor. Inkább azon forgott az agyam, hogy hogyan tovább...

Visszafelé halkan beszélgettünk ... latolgattuk az esélyeket. Mi lenne, ha holnap jobb idő lenne? Mi lenne, ha rosszabb? Ha rosszabb, akkor is megpróbáljuk? Mire visszaértünk Szása már fogadott az újabb információkkal ... Míg odavoltunk, lerádiózott az Alaptáborba, hogy megtudja a legfrissebb prognózist. Letaglózott minket azzal, hogy mindenképpen rosszabb időre, nagyobb, erősebb szélre számíthatunk. 

Még mindig próbálkozott bennem a kisördög ... egymásra néztünk, nem akartuk ilyen könnyen feladni. Kértük Szását, hogy tegye a szívére a kezét és mondja meg, hogy Ő mit tenne... előre tudtuk a választ, de hátha ... sajnos Szása könyörtelenül őszinte volt ... Ő lemenne. De! Mi vagyunk a kliensek, ha mi fel akarunk menni, akkor menjünk, de számítsunk arra, hogy ez veszélyes lesz, akár az életünkbe is kerülhet. És ekkor bevillant a koreai csoport egyik tagjának a fagyott arca, Zsuzsa fagyott keze ... Ne kockáztassunk, nem éri meg. Lemegyünk.

Nagyon nehéz volt ezt a döntést úgy meghozni, hogy közben csendesedett a szél, a napsütés miatt "melegedett" a hőérzet... és ott állok, előttem a csúcs ... már csak néhány "lépés" választ el Tőle ... könnyes szemmel, de tudomásul vettem... most nem.

Visszabújtunk a sátorba, összeszedtük a felszereléseinket. Az izolációs fóliát és az alámatracot otthagytuk az utánunk érkezőknek, hogy ne fázzanak majd, és a ragyogó napsütésben elindultunk lefelé. Kiürült a 3-as tábor, csak Andrej, a "kapitány" maradt fennt.

Leértünk a kettes táborba, ahol meglepetés fogadott minket :-) Társunk, akinek a szeme miatt le kellett mennie, ott várt minket! Boldogan öleltük át egymást, újra együtt a csapat! Fáradt volt még, mert érkezésünk előttünk néhány órával ért fel. Még nem tudta, hogy hogyan tovább, holnap felmegy-e a hármasba, vagy inkább utánunk jön az egyes táborba. Időnk még volt annyi a hazaindulásig, hogy bármelyik terv megvalósulhasson, Rá bíztuk, hogy hogyan dönt. Kis pihenő után, a raktársátorból magunkra szedtük az ittmaradt holmi egy részét, az élelmiszereket, gázpalackokat itthagytuk. Hátha jól jön még a később érkezőknek.

Elbúcsúztunk társunktól, öszekötöztük magunkat és elindultunk lefelé az 1-es táborba. Lemenet közben megannyi gondolat cikázott bennem... leginkább próbáltam nem kudarcként megélni a sikertelen csúcsmászást... az zavart a leginkább, hogy esélyünk sem volt legalább megpróbálni... 

Hamar leértünk a táborba, ahol már elkezdték lebontani a sátrakat. Hamarosan, néhány nap múlva véget ér a mászószezon. Záróakkordként megrendezik a Lenin Peak Sky Race-t, ami egy futóverseny az Alaptábortól a csúcsig és vissza. A személyzet lázasan készítette elő a versenyt, igazgatták a terepet, a befutókaput is elkezdték felépíteni...

 

Sep. 16, 2017

Ketten maradtunk a hegyivezetőkkel.

Reggelre hatalmas szélre ébredtünk, az indulás emiatt későbbre csúszott. Mi már fél hétkor keltünk, rendezgettük, pakolásztuk dolgainkat. A vizeket felforraltuk, teát készítettünk, megreggeliztünk. Most kisebb zsákkal indultunk fel a hármas táborba, reméljtük, hogy csak egy éjszakát fogunk ott eltölteni - azt is csak félig - a csúcsmászás miatt. 

Reméltem, hogy ma lazábban megy a könnyebb zsákkal a nap első szakasza, de tévedtem. Nehezen indultam el. A sziklás rész melletti havat most vastagabb jég borította, amin kicsit könyebb volt menni, mint múltkor a frissen esett, csúszós, puha hóban.

Viszonylag gyorsan értünk fel a lapos gerinchez, ahol megálltunk pihenni, enni pár falat müzlit és inni néhány korty forró teát. Majd nekilódultunk a már ismerős, meredek szakasznak. Andrej előre ment, sziluettje már csak aprócska pont volt a hegyoldalon...

Ez a "nekilódulás" 3 órácskát vett igénybe és már-már azt gondoltam, hogy sosem érünk fel, amikor megpillantottam a sátrakat. A nagy szélben a hegyivezetők és néhány mászó próbáltak egy-két sátrat helyrepofozni, addig minket a "kapitány" sátrába helyeztek el a szél elől... A kapitány sátra jóval tágasabb és kényelmesebb volt, mint azok, ahol eddig aludtunk. Itt több matraccal ki volt bélelve a sátoralj és a berendezések miatt is otthonos volt. 

Miután kipihegtem magam, kimásztam, hogy még most, míg világos van, szét tudjak nézni végre ebben a táborban is. Kicsit odébb mentem a sátraktól és belefeledkeztem a látványba ... A hegy másik oldalán már Tadzsikisztán terült el, a maga csodálatos hegyeivel ...most egyetlen felhő sem zavarta a kilátást, így el lehetett látni egészen a Kommunizmus csúcsig (7495m) és a Korzsenyevszkaja csúcsig (7105m), amik a Pamír 5 legmagasabb csúcsai közé tartoznak.

Az itt készült videót megtekintheted ezen a linken:

http://www.hegymaszotanonc.com/431354790

Miután kigyönyörködtem magam a látványban, kértem Andrejt, hogy mutassa meg a sátrat, ahol az éjszakát fogjuk eltölteni. Rendkívül készségesen kereste a nekünk legjobbat, végül ugyanazt a sátrat kaptuk, ahol legutóbb is aludtunk itt :-)

Beágyaztunk a szokásos izolációs fólia-alámatrac-felfújható matrac kombinációval, mielőtt bepakoltuk volna a cuccainkat. Most azonban volt egy kis érdekesség a sátrunkkal a múltkorihoz képest ... az alján egy gödör volt kiolvadva a hóban. Ez izgalmassá tette a pakolásunkat, ugyanis bármit tettünk a sátor szélére, az jó eséllyel perceken belül középre gurult. A főzőt kitámasztottuk összehajtogatott papírokkal, hogy ne boruljon be és megkezdtük a hóleves készítését.

Most magunknak kellett megoldani a hógyűjtést, amit az egyre erősödő szél csak még nehezebbé tett. Kimásztam a sátorból és a körülötte levő fagyos hókupacokat összetördeltem és néhány nagyobb darabot a sátorajtó elé dobtam. Ezekből a darabokból készítettünk az ivóvizet és teát.

Fél nyolcra végeztünk a főzéssel, és megpróbáltunk magunkba tömni néhány falatot vacsorára. Most mindketten zabpelyhet ettünk némi szárított gyümölccsel és magokkal, más nem nagyon ment volna le..

Próbáltunk időben lefeküdni aludni, de a tudat, hogy holnap hajnali kettőkor indulunk a csúcsmászásra nem hagyott igazán pihenni egyikünket sem. Már nagyon izgatott voltam, és bíztam abban, hogy éjszaka szél alábbbhagy. Olykor akkora széllökés volt kívül, hogy majdnem ránkborította a sátrat ... Még csak meg sem tudtam tippelni, hogy mekkora lehetett a szél ereje. Az még rémlett, hogy az időjárás-előrejelzés szerint ma éjszaka - 30 fok körüli hideg várható.

Megborzongtam ... még szorosabbra húztam a hálózsákom száját és megpróbáltam pihenni.

 

Sep. 15, 2017

Hajnali fél 3-kor ébresztett a telefon, bár az izgalomtól alig aludtam valamit az éjjel. 3 órára már útra készen álltunk mindannyian, az étkezősátorban még sötét volt. Egy kis idő elteltével villany gyúlt az étkezőben. Nyúlós, ragadós helyi porridge volt a reggeli, amit csak falatonként voltam képes megenni, tea kíséretében.

Átadtuk a guidoknak a hálózsákokat, hogy ezzel is könnyítsünk a hátizsákok súlyán, és 4 órakor végre elindultunk a gleccser irányába.

Közel egyórányi baktatás után a gleccserre tehettük lábunkat, felkerültek a hágóvasak, összekötöttük magunkat kötéllel és szép lassan elindultunk felfelé a hegyoldalon a 2-es tábor felé újra.

Andrej csatlakozott hozzánk plusz vezetőként, hogy ha a csúcsmászásnál valamelyikőnkkel baj lenne, ne kelljen mindenkinek levonulnia a hegyről. 

Most jóval "gyorsabban" haladtunk, mint amikor először voltunk ezen a szakaszon, kevesebbet álltunk meg pihenni is. 

Azonban most volt egy igen kellemetlen tényező: a szél. Alig értünk a gleccserre, erős szél támadt fel a csúcs irányából, ami fel-felerősödve fagyott havat, apró jeget vágott az arcunkba, szemünkbe. A látóhatáron felbukkant a kelő nap... Azt gondoltam, hogy talán csillapodik a szél, de inkább erősödött, ahogy araszoltunk felfelé. Minden nehézség ellenére már délben elértük a kettes tábort :-), ahol hullafáradtan dobáltuk be felszereléseinket a már megszokott 13-as sátorba.

Izolációs fóliával ismét kibéleltük a sátor alját, erre kerültek rá a matracok újra. Beültünk, hogy pihenjünk egy keveset, mielőtt elkezdenénk vizet forralni. Túratársunk ekkor levette napszemüvegét és döbbenten mondta: "Csajok! Csak homályosan látlak Titeket!"

Szásáért kiáltottunk, aki látva, hogy baj van, azonnal hozta az elsősegély felszerelését. Véroxigént, hőt mért, majd a társguid-al egyetértésben szemcseppes fiolát készítettek elő. Lerádióztak a táborba, ahonnan az orvos tanácsokkal látta el emberünket. Abban maradtunk, hogy ha holnapra nem jön rendbe a szeme, akkor le kell mennie az egyes táborba. Megnyugodtunk.

Szása nagyon aggódott miatta, ezért később meggyőzött minket arról, hogy most menjen le , mielőtt a nyomáskülönbség miatt esetleg nagyobb baj történne éjjel a látásával. Próbáltunk alkudozni, de a lenti orvos is, és Szása is hajthatalan volt. Nehezen, de beleegyezett abba, hogy most, rövid pihenő után egy hegyivezető lekísérje Őt ... Egy kis meleg levest még volt idő enni, utána indulnia kellett ...

Hosszan néztük, ahogy alakja apróvá vált a gleccseren. Könnyes szemmel ültünk vissza a sátorba, szótlanul tettük a dolgunkat.