Jan. 29, 2019

09.23 Bezárva az Alaptáborba

Lassan eltelt egy hét, amióta leérkeztünk az első akklimatizációs körből. Azóta folyamatosan havazott, mi pedig próbáltuk hasznosan eltölteni ezt az időt. Mostunk, ha végre kisütött a nap, a köveken szárítgattuk a ruhákat, amik inkább megfagytak, mintsem száradtak volna. Az itteni depósátorban rendezgettük a felszereléseket, hogy mit vigyünk még fel magunkkal, mire lesz még szükségünk. Mivel az egyes táborban maradt a könnyebb hálózsákunk, így a nagy, buszma 4 kilósban húztuk meg magunkat az alaptáborban. Azon tanakodtunk, hogy ha vége lesz az expedíciónak mit csináljunk vele, mert hogy egyikünknek sem volt kedve hazacipelni a feleslegesen beszerzett 4 kilónyi pelyhet…

Beata-tól is elbúcsúztunk, már kedden elindult hazafelé. Már csak ketten maradtunk lányok a mi expedíciónkból…

A hóesés miatt a mellettünk levő NAIKE PEAK oldaláról a nap huszonnégy órájában folyamatosan zúgtak le a lavinák. Míg nem havazódott be kőomlások zaja riasztott fel. Azóta pedig szebbnél szebb látványról gondoskodott a hegy nekünk, ahogyan a kuloárokban összegyűlt, megcsúszott hó elegánsan lecsusszant a hegy lábához. A mi hegyünk, a Manaslu eközben csendesen burkolózott be a felhőkbe, csak nagy ritkán mutatta meg a csúcsokat, azt is csak röpke félórákra… Az oldalán sokkal szerényebb hangerővel szakadtak le a jegek, csendes gyilkosként.

Eljött szeptember 23-a vasárnap. Délidőben, mint a gyíkok, úgy sütkéreztünk a napon mindannyian. Nem nagyon tudtunk már mit kezdeni magunkkal, minden nap arra vártunk, hogy az időjárás mikor fordul kedvezőbbre. Ebéd előttre kértük a „fürdő”-t, ami egy felmosóvödörnyi meleg vizet jelentett. Gyorsan kellett pancsolni, mert a hidegben gyorsan kihűlt a langyos víz. Ez volt a nap fénypontja minden alkalommal J

Az ebéd ma a helyiek nemzeti eledele, a dal bat volt. A szakácsunk minden ételt képes volt fenomenálisra készíteni, de az igazi csodát mindig akkor művelte, amikor dal bat kerülhetett az asztalra. Főtt rizs, lencseleves, curry-s főtt burgonya zöldségekkel … egyszerűen nem tudok betelni vele.

Ebéd után sherpáink aggodalmas arccal járkáltak fel s alá a táborban. Nem nagyon értettük, hogy mi lehet a baj. Én kapásból arra gondoltam, hogy elvitte egy lavina  a kettes tábort a felszereléseinkkel együtt és biztosan nem merik nekünk elmondani … Végül Ngima törte meg a találgatás csendjét, összehívott mindannyiónkat vacsora előttre az étkezősátorba. Bejelentésre készültek, mert mind a három sherpa bejött.

Holnap reggel indulunk felfelé! Erre a hírre vártunk már napok óta, most mégsem volt felhőtlen az örömünk. Az előző napi havazások a fenti régiókban friss havat hoztak a jégre, az bármikor megcsúszhat, akár velünk együtt is. Aggodalmasan néztünk egymásra, mi még vártunk volna egy napot az indulással, hogy a fenti hóréteg stabilabbá váljon. Sherpáink próbáltak megnyugtatni minket, hogy nem lesz baj, mi meg próbáltunk hinni nekik. Végülis mire felérünk a kritikus kettesbe, addigra már szottyadhat össze annyit a hó, hogy biztonságos legyen …

Ngima, hogy megnyugtasson minket elmondta, hogy néhány csapat ma már elindultunk felfelé, tehát tapossák a friss havat. Ez mindenképpen megnyugtató volt. A legnyomósabb érv pedig a most megnyíló 4-5 napos időjárásablak volt, tehát ideális csúcsnap 27-ére, 28-ára várható. Ezután biztosan felerősödik a szél és a csúcsmászás meghiúsulhat…