Dec. 31, 2018

09.12. A pudzsa

Reggel hat óra. Már nem is kell ébresztő az órámon, magamtól ébredek, meg persze az erős napfény is sokat segít a dolgon Cool Éjjel nem sokat sikerült aludnom, a sátor alatt elfolyó patakocska és annak hanghatása, valamint az éjjel elfogyasztott alig kétliternyi tea sűrű kikászálódásra kényszerített a hálózsákból. Most mégis boldogan húztam szét a sátor zippzárját, mert tudtam, hogy ma van az expedíciónk egyik legfontosabb napja.

A reggelihez már mindannyian az étkezősátorban ücsörögtünk, amikor az expedíció managere megjelent és ünnepélyesen bejelentette, hogy pontban 9 órakor kerül megrendezésre a közeli sziklánál a pudzsa szertartás. Addigra szedjük össze a teljes mászófelszerelést, vegyük magunkra a reggeli után kiosztandó egyenpólókat, hogy közös fotó készülhessen mindannyiónkról a szertartás után.

Gyorsan bekapkodtuk a reggelinket és már nyargaltunk is boldogan a felszerelésekért, amiket a legnagyobb málhazsákba belegyűrve felcipeltünk a pudzsa-helyhez. Gondosan ügyeltünk arra, hogy minden odakerüljön, amit majd a hegyen viselni fogunk, semmi ne maradjon áldás nélkül! Így többek között a bakancs és hágóvas mellé odakerült a pehelyruha, beülő, mászóeszköz, de még a teljes gyógyszerkészlet is. Biztos, ami biztos alapon még toalettpapírt is dugtam a táska aljára. Még futottunk egy kört, mielőtt elhelyezkedtünk volna a kikészített matracon, a szponzorok zászlói sem maradhatnak ki!

Mire minden felkerült a pudzsa-helyre, megérkeztek a lama-k is, akik a szertartást tartották. Mindketten bordó ruhában, mezítláb, csak egy papucsban érkeztek. Sherpáink szorgosan díszítették a kövekből emelt apró szentélyt buddhista zászlókkal, selyemkendőkkel. Ételt, italt és vajból készült szobrokat helyeztek el fémtálcákon, mellette pedig borókaágakat gyújtottak meg, hogy annak illatos füstje belengje a helyet. A szentélyhez került még a lenti falu gompha-jaból szerzett szentelt rizs is.

A lama-k kényelembe helyezték magukat a pudzsa-hely elé terített matracon, előkészítették a magukkal hozott, a szertartáshoz szükséges eszközöket: csengőt, tányérkákat, aprócska cintányérokat, dobot, egy másik táskából pedig gondosan összehajtogatott, imaszövegekkel telerótt tekercsek kerültek elő.

Mire mindennel előkészültek, eleredt az eső … Elkezdődött a szertartás … A lama-k hangosan mormolva elkezdték felolvasni az imaszövegeket, míg egyikük dobolt, a másik a csengettyűvel csendített hozzá. Volt valami megmagyarázhatatlanul fenséges a szertartásban… Tudtuk még tavalyról, hogy ez a szertartás értünk, mászókért is van, nemcsak a sherpa-kért. Ezt a szertartást A hegy Szellemének tartják, engesztelésképp, hogy idegenek teszik lábaikat a lejtőkre. Arra kérik a Szellemet, hogy engedje fel a csúcsra a próbálkozókat és engedje meg, hogy élve távozhassanak onnan. Minden ételt, italt és felszerelést megáldanak, isteni védelemmel látják el a szertartás során.

Az eső egyre erősebben vágott az arcunkba, míg tartott a szertarás, mégsem éreztem azt, hogy az esernyőmet a fejem fölé kellene, hogy tartsam. Úgy éreztem, hogy az eső megtisztít minket és az áldás jobban fog rajtunk így… De nem csak az eső áztatta az arcunkat, hanem a könnyeink is, amik a szertartás alatt kigördültek. Ezt az érzést lehetetlen szavakba önteni, csupán érezni lehet …

A lama-k szentelt rizst szórtak és vizet öntöttek a szentélyre, a sherpa-k imazászlókat feszítettek ki az négy égtáj irányába, mi pedig porridge port kaptunk, hogy azt szórjunk a pudzsa-helyre. A port nemcsak a szentélyre kellett szórni, hanem egymás arcára is kellett kenni belőle. Ezzel a mókásnak tűnő jelenettel zárult a szertartás és eljött az evés-ivás ideje. Minden ételt és italt, amit a lama-k megáldottak, közösen, a teljes expedíciós csapat – sherpa-k, porterek, konyhások és mászók – fogyasztotta el.

A szertartás végére teljesen elázott a csapat, hiába kerültek elő az esernyők. A ruhámból csavarni lehetett az égi áldást, de egy cseppet sem bántam. Boldog voltam, mert tudtam, hogy holnaptól megváltozik MINDEN.

Az ebédet még a nedves ruhában ücsörögve fogyasztottam el, de utána már a hálózsák melegében, száraz ruhában aludtam át a fél délutánt. Fél öt körül riadtam fel, az eső változatlanul kopogott a fejem fölött. A szemben levő hegyen egy órán belül már a harmadik kőomlás dübörgött le hatalmas hangerővel. Már megszoktam, nem rezzentem össze a zajra, tudtam, hogy biztonságos helyen vagyunk.