Oct. 29, 2018

09.07. Samdo 3875m

Hajnali 4 óra van. Rezeg az óra a kezemen. Csukott szemmel leállítom, csak még egy picit, hadd maradjak a jó meleg hálózsákban … Nagyon nehezemre esett kimászni belőle, főleg, hogy tudtam, ma nagyon hosszú nap vár ránk. Végiggondoltam, hogy át kell kelnünk az 5180 méter magas LARKE hágón, majd onnan közel 20 kilométert kell még gyalogolnunk a 3875méter „mélyen” fekvő SAMDO nevű faluig…

Fél órába is beletelt mire végre rászántam magam, hogy felkeljek. A reggelit 5 órára kértük, én a szokásos almás palacsintát kértem. Amíg készült az étel, a szemben lévő asztalnál álmos szemekkel bámultam az olasz mászót … Úgy evett, hogy azt már fájt nézni is. Csak tömte magába a rengeteg mindent, ami az asztalon előtte tornyosult, és még megspékelte egy nagy adag fehérje-koktéllal. Szó szerint felfordult tőle a gyomrom. Az olasz egyébként első ránézésre inkább tűnt testépítőnek, mintsem hegymászónak. A tipikus hegymászóalkat a magas, vékony, szikár felépítés, nem pedig az izmokkal megpakolt férfiember …  Mondjuk, én sem vagyok az a tipikus mászóalkat a magam 154 centijével, de hát itt szabad a pálya mindenkinek (szerencsére)

Kihozták a reggelinket és megcsapott az égett tészta kesernyés illata. Tettem egy kísérletet legalább az alma megevésére, de az is öklöndözésbe fulladt. Anginak sem tetszett az égett tészta illata, Ngima pedig látva, hogy nem eszek, szintén szimatkontroll alá vette a tányérom tartalmát. Szinte ugyanazzal a lendülettel, már ki is vágódott tányérostól, tésztástól az étkező ajtaján. Angi nagyon rendes volt, megosztotta velem a sajtos omlettjét, pedig nem volt egy emberes adag, amit kapott. Az első falat abból is visszafordult, inkább ráhagytam.

Basszus! Jól kezdődik ez a nap … Pár perc múlva már ott gőzölgött előttem egy másik tésztaság, amit ímmel-ámmal falatoztam. Nem esett jól, de muszáj volt enni valamit, mielőtt elindulunk …  Néhány falat után feladtam. Inkább visszamentem a szobánkba, hogy egy energia zselét magamba gyűrjek. Mire eljutottam az ajtóig, kibukott belőlem az „amerikai”, így legalább a zselé nem ment kárba … Mérgemben felkaptam a hátizsákom és elengedtem ezt a reggelizni márpedig muszáj dolgot. A nadrágom zsebeibe tömtem néhány szelet csokit, majd elleszek azzal valahogy… Induljunk már!

Néhány perccel hat után elhagytuk a szállást, a falu is kiürült teljesen, mindenki a hágó irányába tartott mire felkelt a nap. Kimondottan fájt az első néhány kilométer, hiányolták az izmaim az üzemanyagot … Elrágcsáltam egy gyümölcsszeletet, amitől egy picit jobb lett, és ha már megálltunk néhány percre pihenni és inni, ellenőriztem a magasságunkat is. 4 kilométert haladtunk és 500 méter szintet mentünk felfelé a falutól, elég gyorsan haladtunk, mert utolértük az olaszt, aki előttünk egy órával eredt útnak.

A hely,ahol megálltunk hegyi pásztorok pihenőhelye volt, sátorral, kicsi  kőépülettel, ami az állatok tartására szolgált. A porterek (teherhordók) a sátorban teáztak beszélgettek, míg mi nézelődtünk. Ngima is csatlakozott hozzájuk és intett, hogy ha akarunk menni, nyugodtan elindulhatunk, majd utolér és csatlakozik hozzánk később.

Úgy döntöttünk, hogy szép lassan elindulunk felfelé a hágóba. Az olaszt túl hamar utolértük – ma már másodszorra – mosolyogva integetett, amikor elhaladtunk mellette. José hosszú lábaival már rég lehagyott mindenkit, Angival kettesben nyomtuk magunkat felfelé. Elhaladtunk az éppen pihenő orosz expedíció mellett is. Fél 11-re értünk fel a hágó tetejére, amit egy tábla és milliónyi imazászló jelzett. Még véletlenül sem lehetett eltéveszteni a helyet, pedig már felhőben úszott a táj … Nagyon hideg szélt fújt ott fent, így az egy szál vékony pólóra felkerült a héjkabát, hogy védjen a széltől.  José dideregve várt ránk. Készített rólunk néhány fotót, aztán gyorsan továbbállt. Néha hátranézett, hogy megvagyunk-e még, lassított, de nem engedte, hogy beérjük Cool

Ahogy szélcsendesebb helyhez értünk, melyet a környező hegyek átöleltek, ledobáltuk a táskáinkat. Előkerült az „uzsonnacsomag”, amiben kettő főtt tojás, három szeletke kemény nak-sajt, egy csomag édes keksz és egy Snickers volt. Nem egy nagy ebéd, de ha már nem volt reggeli, akkor legalább …