Dhaulagiri 8167m

Oct. 18, 2019

Míg reggeli után vártunk az indulásra, a konyhások pakolászták az edényeket, az élelmiszereket.

Mi már nagyon türelmetlenek voltunk, így fél kilenckor a hátunkra kaptuk az egy garnitúra váltóruhát, 2-3 liter vizet és héjkabátot tartalmazó hátizsákokat és elindultunk a Marpha fölött tornyosuló löszhegyek irányába. Már az első órában 300 métert emelkedtünk az egyre ritkuló fák között kanyargó poros, köves hegyi ösvényen, meg-megállva levegőért kapkodva… Pedig hol vagyunk még az oxigénhiányos környezettől???

Dél körül értünk el Alu Berit, ami néhány kőviskóból álló település 3500 méter magasan, Itt megültünk egy bő másfél órát, megettük a magunkkal hozott lunch pocket-ot, ami néhány főtt tojásból, egy chapatiból (helyi kenyérféle) 2 almából és Snickersből állt.

Vártuk a portereket és az öszvérkaravánt, hogy érjenek utol bennünket és együtt haladhassunk tovább. Az öszvérek nyakára akasztott kolompokat hamarosan meghallottuk, így megnyugodva folytattuk a gyaloglást tovább Yak Kharka felé…

Míg várakoztunk a hegyen megsűrűsödtek a felhők és a helyre jellemző hideg, éles szél is felélénkült. Ahogy egyre feljebb kúsztunk a hegyen, a ránkboruló felhőkből apró szemű eső kezdett el hullani. Mire magamra kaptam az eső és a szél ellen is jól védő héjkabátomat, már teljesen elázott minden ruha, ami rajtam volt. A közben intenzívebb esőzésben már nem védte meg a hátizsákomat sem a ráburkolt esővédő, teljesen elázott mire a sátorhelyre értünk.

Francia mászótársunk már egy kék ponyva alatt álldogált a szakadó esőben, amikor megérkeztünk. Mi is odatömegeltünk, várva, amíg a konyhasátrat felállítja a személyzet. Már reszketett minden porcikám a hideg ruhákban – jól kezdődik az expedíció ….

Az elkészült konyhasátorba lehajigáltam magamról a vizes ruhákat – nem törődve azzal, hogy ki lát és ki nem J minél előbb a száraz aláöltözőkbe akartam bugyolálni vacogó testem. Gyorsan elkészültek a hálósátrak is, ahová bedobáltuk a hátizsákjainkat. Időközben megjött Angi trekking felszereléseket tartalmazó málhája, az enyém még sehol …

Ngima látva, hogy diderget a sátorban, kölcsönadta a saját hálózsákját, hogy legalább addig bújjak bele, amíg az enyém meg nem érkezik… Belebújtam, hogy minél  előbb átmelegedjek és akkor történt meg az a dolog, amitől szerintem minden magashegyi hegymászó retteghet … A melegedés sebességével egyenes arányban megdagadt az orrnyálkahártyám, fulladni és köhögni kezdtem … És jött a felismerés – évek óta tartó allergiaszerű tüneteim egyértelműen oka: basszus! allergiás vagyok a tollpehelyre!

Szerencsére hamarosan megérkezett az én trekkingre összeállított málhám is, aminek az aljából feltéptem a gyógyszeres-dobozt, gyorsan kikotortam az allergiára kapott gyógyszereket és már nyeltem is, mint kacsa a nokedlit..

Szép sütemény! Egy magashegyi hegymászó(tanonc), aki allergiás rohamot kap, ha pehely közelébe került .. Mi lehet ennél szánalmasabb??? Hiszen ettől a naptól kezdve másfél hónapon keresztül lényegében a pehelyben fogok élni, aludni … Fent a hegyen pedig a nap 24 órájában a pehely kezeslábasban fogok létezni … Gyorsan összeszámoltam, mennyi napra elegendő bogyót hoztam magammal erre a problémára és megnyugodva konstatáltam .. talán kihúzom velük az expedíció végéig….