Dhaulagiri 8167m

Nov. 1, 2019

 

Ébredés után egy frissen kevert nescafe-val a kezemben cirkáltam egyet az Alaptábor körül.  A hidegben gyorsan felébredtem, és tágra nyílt szemekkel néztem a szikla felé. A szikla, amin hamarosan felfelé megyünk. A szikla, aminek az oldalán még mindig nem látom a mászóutat. A szikla, ami szinte karnyújtásnyira van Tőlem, mint egy piramis, úgy tornyosul a gleccser túloldalán. Félelmetes és egyben kívánatos …

Reggeli után a fiúk hozzáláttak a pudzsahely elkészítéséhez, ami itt, a jégen nem kis mutatvány volt. A helyhez a köveket össze kellett szedegetni, hiszen az állandó mozgásban lévő jégfolyam az előző mászószezonokban összeállított szentélyeket romba döntötte, majd széthordta …

A pudzsahely építésében minden sherpa részt vett. Gondosan válogatták ki a lapos köveket, amikből megépült a torony. Miután úgy két-három órányi építés után elkészültek vele, a közepébe egy magukkal hozott, ágaitól megfosztott fenyőfa törzsét tűzték. Ennek a felső végére kötözték fel a szertartás végén kihúzandó imazászlókat, melyeket most csak óvatosan egymás mellé hajtottak. A kőemelvény teraszát szegett, sárga és kék selyemből készült anyaggal körbedíszítették, majd egy tanka is felkerült a főhelyre. Hogy melyik Istenséget takarja a selyem, most még nem volt látható, azt majd a szertartás elején fedi majd fel a láma segédje.

Kíváncsian szemléltem a fiúk ügyködését. Próbáltam nem zavarni őket a munkában, hiszen ez a szertartás a legfontosabb eleme minden expedíciónak. Azért titokban készítettem a folyamatokról fotókat, hogy majd otthon is megtudjam mutatni, hogy hogyan is készül a pudzsahely.

Míg a sherpák az építéssel voltak elfoglalva, szakácsunk belemerült a főzőtudomány rejtelmeibe, hogy nekünk délután egyre valami finomat tudjon tálalni. Reszelt naksajttal megszórt zöldbabos-répás főtt tészta, 3 vékony szelet sütött szalámi és némi paradicsomos fehérbabkonzerv volt a tányérra halmozva. A tegnapi ebédhez képest jóval szerényebbre sikerült a mai, de ez csöppet sem zavart. Jobban vártam a pudzsa-t, mint az ebédet :-)

Természetesen mire eljött délután kettő, a pudzsa kezdésének ideje az áldás is megérkezett az égiektől … Óramű pontossággal elkezdett esni az eső… Először csak finoman, majd egyre erősebben. Rutinosan már a felszereléseinket egy málhába raktuk a pudzshely mellé, betakarva fóliával, hogy nagyon ne ázzanak meg, magunk fölé pedig esernyőt tartottunk, úgy álltuk körbe a helyet. A szertartás végére a szél is felélénkült, így az esőt befújta a nyakunkba és mindenünk elázott. Ennek ellenére változatlanul felemelő érzés volt végighallgatni a láma mormolását és most sem maradt szárazon a szemünk, amikor az áldást jelképező zsinór a nyakunkba került.

A zsinórt a lámák kötik meg és egy szertartáson az oltárra helyezve áldják meg, így a zsinór közvetíti az erőt és védelmet, a mantrák és imák erejét.

Az áldózsinór lehet bármilyen színű, de leggyakoribb a piros. Többnyire egy vékony kis szalag, vagy sodrott zsinór, kb 50-60 cm hosszú és a közepén egy csomó van, ami védelmet nyújt. Különleges megtiszteltetés ilyet kapni, akinek van, az addig viseli, amíg le nem szakad róla. Most a mi áldózsinórunk többszínű volt, kék,fehér, piros, sárga és zöld színű fonalakból sodorták, minden szín benne van, ami az imazászlókban is. Az eddigi legszebb :-)

A pudzsa után már másra sem vágytam, minthogy szárazra cseréljem a teljesen átázott, hideg ruháimat és bebújjak a forróvizes palackokkal átmelegített hálózsákomba. Didergő lábaimmal ölelgettem a nalgene-s palackokat és hallgattam, ahogy az eső kopog a sátor tetején. Lassan álomba szenderültem …

 

Oct. 31, 2019

Tegnap este jeleztük a szakácsnak, hogy ha lehet, inkább ne készítsen nekünk reggelire porridge-t (vízben felfőzött zabkása), mert senki nem eszi  meg és ne pazarolja emiatt ránk se a benzint, se a gázt, se a főzéshez használt alapanyagokat…  Egyetlen élethelyzetben eszem csak meg ezt a nem túl szerencsés kinézetű és állagú – amúgy energiabomba kaját, kizárólag mászáskor, akkor is csak reggel tudom magamba tuszkolni. Szörnyűséges élményeim egyike volt a Mera Peak (6500m) csúcsmászásának hajnalán, amikor egy falat porridge- egy korty tea kombóval tudott lecsúszni, anélkül, hogy találkoztam volna vele rögtön a sátor ajtajában.

Szerencsére Lalsing, a szakácsunk maximálisan megértette a nyűgünket, így reggelire zöldséges omlettet és benzinégő lángján pirított toast-ot kaptunk. Mennyei volt!

Ma végre felállításra kerül a fürdősátor is, így van esély arra, hogy szerény körülmények között ugyan, de végre meleg víz érhessen a bőrömhöz J Micsoda fenomális élmény tud lenni a mínuszokban egy felmosóvödörnyi meleg víz! Ezt csak az tudja igazán értékelni, akinek még sosem volt forróvizes fürdőszobája! Mint ahogyan nekem sem volt mindig – friss házas koromban csak a szülői házban volt fürdőszoba. Ahova költöztem férjurammal anno huszonharminc évvel ezelőtt ( bizony még döngölt földes folyósós kis parasztházban leltük meg a boldogságot ) momentán a fürdőszobát egy lavor biztosította csupán …

Napközben folyamatosan érkeztek az öszvérek az Alaptáborba, hordják fel az expedíciók felszereléseit… Most még szinte csak magunk vagyunk, de négy különböző cég alaptábora készül felépülni napokon belül… Kíváncsi vagyok, vajon mennyi mászó fog érkezni … biztosan ne várható akkora tömeg, mint tavaly a Manaslun.

Gyorsan eltelt a nap első fele, már kész is az ebéd: sült virslidarabok, tojásos krumpli, párolt zöldpaprika és karfiol és az egyik nagy kedvenc, fahéjas tekercs kenyér helyett – mivelhogy errefelé ismeretlen az a finom, búzából készült kenyér, amiből képes vagyok negyedkilónyit is magamba tömni ha frissen sülve a pékségből hazaviszem J Most egy kis időre azt hiszem le kell mondanom a kacsazsíros-forró kenyér kulináris élvezetéről …

Viszont a jól sikerült ebéd után itt is beállt a kajakóma, ami arra sarkallt, hogy behúzódjak a hálózsákomba és szundítsak egyet … Egyórányi szunyóka után az előtte elfogyasztott tetemes mennyiségű forró tea kizavart a kék sátorba. A hidegben sikerült felébrednem annyira, hogy már nem tudtam visszaaludni, így előkerült a magammal hozott grafitceruza és rajzolgattam egy keveset … Hogy mit? A kezemet, mert az mindig kéznél van, ugyebár J

Alig vártam, hogy délután 4 legyen – otthon olyankor dél környéke van… Tudtam, hogy a család éppen ebédidőben van, így nem zavarom túlzottan Őket a hazatelefonálással. Merthogy ebben az évben végre sikerült megoldani a hazakommunikálást, hála a satelliphone-nak J Váltottunk néhány szót, aminek mint mindig, most is bőgés lett a vége, pedig mindenkivel minden rendben, még velem is J

Gyorsan este 6 lett, amikor is eljött a vacsoraidő – hagymaleves és yak mo-mo volt. Utóbbi apróra darabolt és fűszerezett  yakhússal töltött, gőzön főtt tésztaféle. A mo-mo-t készítik főzve vagy olajban kisütve. Töltik hússal, sajttal, zöldségfélékkel , a lényeg, hogy rettenetesen túlfűszerezik, súrolja néha az ehetetlenül csípős kategóriát. Ettől függetlenül nagyon finom és én nagyon szeretem ezt a tipikusan nepáli ételt. És persze most is sikerült degeszre enni magam, tuti jó éjszakám lesz!

Oct. 22, 2019

Tegnap este vacsora után feltöltöttem a Nalgeneket (1 literes ivópalack) forró vízzel, úgy húzódtam be aludni a hálózsákba. A jégen alvás nem tűnt elsőre jó mókának, sőt, ha belegondolok, másodikra sem… Eleinte rettenetesen fázott mindenem, ami hozzáért a matrachoz, aztán szépen lassan minden átmelegedett. Lekerült a zokni, a nadrág, a vastag felsőruházat, míg végül „csak” a vékony merinói gyapjúból készült alácica (aláöltözet) maradt … Fáradt voltam, álmos. Eldöntöttem, hogy ma nem fogok tevét játszani és bizony nem vagyok hajlandó több liternyi vizet magamba önteni, hogy aztán egész éjjel a kék sátorba túrázzak, helyette inkább kialszom magam …

A terv a kimászkálás elmaradásáról bejött J, aminek azért volt némi hátránya is … Reggelre a folyadék hiányától feldagadt a képem és még a reggelinél is szó szerint ferde szemmel néztem a társakat az asztalnál … Csupán résnyire nyíló szemeim azonban rögtön riasztottak, amint meglátták a poridzs-ot feltálalva … ne, ezt most inkább ne! Gyomrom is tiltakozni kezdett a nyákos, nyúlós vízben kifőtt zabkása láttán … Szerencsére azért a szakácsunknak volt egyéb ötlete is arra, hogy mit is adjon nekünk reggelire J

Mászósherpáink közül Phemba – aki néhány nappal előttünk érkezett meg a BC-be – már járt fent az egyes táborban… Csatlakozott a 7summit Group kötélépítő csapatához és 1400 méternyi fix-kötelet helyeztek ki, megkönnyítendő az első akklimatizációs mászást. Ma azonban nem tudják folytatni a munkát, mert elfogyott a kötél, így meg kell várni, amíg az öszvérek hoznak újabb kötegeket az alaptáborba.

Délelőtt még volt szerencsénk egy keveset örülni a napsütésnek, megszárítgattuk a tegnapi nedves ruhákat… amik jobbára inkább csak ráfagytak a kövekre, majd később párolgott el belőlük a víz, ahogyan a Nap jótékony sugarai felmelegítették az anyagot.

A szemközti Eiger faláról néha lezúdult egy kis hó, vagy egy kő, néhol mindkettő, miközben dübörgő hangokat hallatott, vagy éppen a tőle balra lévő gleccserről szakadt le kisebb-nagyobb jégtömeg… Eleinte összerezzentem, amikor meghallottam ezeket a zajokat, de miután biztonságos távolságban voltunk mindkét helytől, így egy idő után már csak az izgalmasabb, nagyobb történésekre emeltem fel csak a fejem.

A konyhasátor mellől lestük a leendő mászóutat az Eiger-en… tekintetünkkel próbáltuk megtalálni a kihelyezett fix köteleket… Elég gyatra próbálkozás volt, hiszen úgy éreztük, hogy a monstrum elég közel van ahhoz, hogy szabadszemmel láthassuk a vékonyka, koreai madzagot kihúzva … Még úgy sem sikerült felfedeznünk, hogy Pemba végigmutogatta ujjával a mászóút vonalát …

Oct. 21, 2019

A reggeli  ébresztő után a táborhelyet lebontották a fiúk, mi pedig lassan elindultunk az 5400m magas Francia hágó irányába. Némi bóklászás után rátaláltunk az ösvényre, ami lassan meredekké kezdett válni. Az ösvény meredeksége és levegővétel nehézsége egyenes arányban állt egymással, nem is értettem, hogy most miért nem vesszük a levegőt lazán … mintha tegnap nem is egy 6000-es hegy tetején piknikelt volna az egész csapat …

Bár azt azért halkan megjegyzem… reggelre felödémásodott, kerek cipót láttam az arcom helyén, ami viszont a tegnapi 6000-esnek, az onnan süllyedésnek és a napközben, illetve éjszaka el nem fogyasztott megfelelő mennyiségű folyadéknak volt elsősorban köszönhető. És persze ez hozta magával a mostani erősen szuszogós állapotot is …

Ahogyan lépkedtünk egyre feljebb a hágó felé, úgy nyílt ki előttünk a mögötte lévő világ, lett egyre közelebb és egyre magasabb A HEGY, míg végül ott állva a Pass tetején – megmutatta magát teljes pompájában, szikrázó hósapkában a DHAULAGIRI … Nem találtam a szavakat arra az érzésre, ami akkor és ott átszáguldott az elmémen… Egyszerűen csak álltam a ragyogó napsütésben, élveztem, ahogy a fel-felélénkülő szél megsimogatja az arcom. Próbáltam a látvány magamba zárni és megőrizni …

Elidőztünk egy keveset itt, ahol tucatnyi hegymászó emlékhelye őrzi meg a halottak tetteit … Igen, mert a Dhaulagiri, mint oly sok nyolcezres, minden évben, minden szezonban kiválasztott magának néhány mászót, akit aztán örökre magához ölelt … Ahogy néztem ezeket az emlékhelyeket, borzongás futott végig a hátamon – remélve, hogy ebben a mászószezonban nem mi leszünk azok, akikre majd így kell emlékezniük az utánunk jövőknek …

Ngima  intésére elindultunk mindannyian lefelé, az Alaptábor irányába, hogy végre megkezdődhessen az egy hónapnyi megpróbáltatásunk. Hosszan, több, mint tíz kilométeren keresztül kanyargott az ösvény a kétoldalt tornyosuló hegyek között… Ahogyan haladtunk lejjebb, úgy nőtt egyre nagyobbra a Dhaulagiri, annak is a Eiger nevű fala. Az Eiger távolról úgy tűnt, mintha egy piramist valami iszonyatos erő beletolta volna a Dhaulagiri oldalába … Sherpáinktól tudtuk, hogy a mászást – leginkább az első 200 méter magasságot, ezen a sziklafalon kell, hogy megtegyük, mielőtt rátérünk az agyonszabdalt gleccserre …

Délután egy körül értünk a Base Camp-be (Alaptábor, BC). A korábban ide megérkezett sherpák és személyzet már felállította a lakósátrakat, berendezték a konyhasátrat. Megérkezésünk után került felállításra az étkezősátor, a fürdősátor és  a mi általunk csak „kék sátorként” emlegetett toalett sátor…

Mielőtt beköltöztünk volna a nekünk előkészített lakósátorba, gondosan kibéleltük fóliával az alját, mivel konkrétan a gleccser jegére telepedtünk, amit néhol kövek is borítottak. A fóliára kerültek rá az alvómatracok, amik 5 cm vastag szivacsból készültek és az aljuk „elvileg” vízhatlan anyagúak voltak… Néhány hétre ez lett az új otthonunk, amit igyekeztünk minél kellemessé, lakájossá tenni. Így az otthonról hozott apróságokkal és a szükséges ruházattal belaktuk.

Még sütött a Nap egy kis ideig, de hamarosan felhők költöztek be velünk együtt a gleccserre, így a levegő nagyon gyorsan lehűlt …

Megérkeztünk …

Oct. 20, 2019

 

Tegnap Yak Kharkaból (4193m) indulva estére már 5100 méteren a Dhampus Peak Base Campjében tettük le a fejünket aludni … Mi tagadás, írni egy csesppet seem volt kedvem, annyira elfáradtam ….

Reggel 4 óra. Egy Good Morning! kíséretében egy bögre forró gyömbéres tea érkezett a sátorba. Hirtelen azt sem tudtam, hogy merre vagyok arccal, de gyorsan fel kellett ébredni, hiszen ma van a trekking túránk egyik legfontosabb napja, a Dhampus Peak 6012 méteres csúcsának megmászása. Mindez azért, hogy az akklimatizációnk jól elő legyen készítve a „nagy” mászásra …

Szerencsére még éjjel kikésztettem minden fontos dolgot, amire ma szükség lesz, de azért öltözködés közben még egy utolsó pillantást vetettem a hátizsák tartalmára. Fészkelődésemet egy tányérka poridzs zavarta meg, amit fintorogva, de megettem …A negyedóra múlva érkező tükörtojás már nem kellett (pedig tudtam, hogy erre is nagy szükség lenne, de hát Istenem, az a poridzs teljesen teletömte a gyomrom …)

Még nem kelt fel a Nap, amikor indulásra készen toporogtunk a sátraink mellett, különösebb izgatottság nélkül. Már nem az első ilyen akklimatizációs mászás ez az elmúlt néhány év alatt, az esélytelenek teljes fuldokló nyugalmával lódultunk meg a fejlámpánk adta fényeknél …

Míg mi a Dhampus-r küzdöttük felfelé magunkat, addig a konyha és a felszerelés (a karaván) lassan összeszedelőzködött és nélkülünk indult tovább az 5140m magasan fekvő Hidden Walley-be, hogy ott már vacsorával várjon minket estére…

A túra most ólomlábakkal indult, az égegyadtavilágon semmi, de tényleg semmi kedvem nem volt hozzá, főleg úgy, hogy rögtön egy meredek emelkedővel kezdtünk … A tálka poridzsot gyorsan elégette a szervezetem, alig másfél óra múlva már kopogott a szemem az éhségtől. A zsákom zsebéből előkerült egy energiaszelet (hála és köszönet érte a HIGH5-nak), amivel csillapítani tudtam kiabáló gyomrom.

Mire felkelt a Nap, addigra a kedvem is megjött a mászáshoz, hiszen látom, hogy merre, hova megyünk és a kövekre fagyott pára is végre olvadni kezdett. Így már nem fáztak a lábujjaim sem a kis bőrbakancsban, amiben a mai túrát kívántam megtenni…

A magassághoz még szoktatni kell a szervezetemet, egyre sűrűbben volt szükség a megállásra… hiába no, három nap alatt 2000 méterről feltornázni magunkat 6000méter fölé, nem kis kihívás az alföldi oxigéndús környezethez szokott tüdőmnek J

Végül 5 órányi trappolás, hágóvasazás után végre fent állunk a Dhampus Peak 6012 méteren levő mellékcsúcsán. Végre jöhet a piknik! A hátizsákból előkerül a konyhafőnök ajánlata: 2 főtt tojás, néhány szelet nak-sajt, egy végtelenül olajos tibeti-kenyér és egy csokiszelet … Utóbbi kettő kivételével mindent sikerült néhány pillanat alatt magamba tömni és desszert a Snickers helyett inkább egy müzliszeletet eszek meg. A magammal hozott két liter teának a felét már felfelé menet megittam, most óvatosabban kezelem a másik felét…Még messze van a Hidden Walley …

Eltöltöttünk egy órácskát ezen a magasságon, majd megkezdtük az ereszkedést, ami természetesen jobban haladt, mint a felfelé menetel…leginkább az időközben beáramló felhők miatt szaporáztuk meg a lépteinket – elég keserű tapasztalat volt az elmúlt napok időjárásában az az élmény, amikor a sűrű felhőben kellett fáradtan baktatni, amikor a látótávolság csak néhány méterre szűkül le..

Most sem volt ez másképp, minél előbb a felhőréteg alá kellett süllyednünk, hogy legalább az előttünk egyre távolodó francia mászótárs és Ngima sziluettjét ne veszítsük sem elől… Újabb órák teltek el néma gyaloglással, mire végre megláttuk a kis sárga sátrainkat a magashegyek övezte völgy, a Hidden Walley szélén …